A programról
Ki a JÓFEJ? – a Józan Felelős Járművezető
A Magyar Sörgyártók Szövetsége elkötelezett a józan, felelős járművezetői magatartás népszerűsítése iránt. A JÓFEJ azaz Józan Felelős Járművezető Program a Magyar Sörgyártók Szövetségének társadalmi szerepvállalás programja, mely az alkoholfogyasztáshoz és járművezetéshez nélkülözhetetlen felelős magatartást ösztönzi.
A három vezető sörgyártót tömörítő szervezet 2005-ben, az Európai Sörgyártók Szövetségének tagjai által indított, az ittas járművezetés ellen fellépő, kreatív kampányok mintájára hirdette meg Magyarországon saját programját.
A JÓFEJ Program nem egy hagyományos értelemben vett "iszik vagy vezet" kampány. Nem a negatívumok hangsúlyozására, az elrettentésre épít, hanem pozitív, mindenki által felvállalható, követhető szerepmodellként állítja elénk a józan felelős járművezetői magatartást.
A program honlapja azzal a céllal jött létre, hogy közös találkozási pontot, mindenki számára nyitott kommunikációs felületet biztosítson a felnőtt módon gondolkodó, felelősséget vállaló JÓFEJek számára.
Azért, hogy a JÓFEJek könnyen önmagukra ismerhessenek, illetve társaikban is azonosíthassák a JÓFEJet, megfogalmaztuk ki is a Józan Felelős Járművezető:
A JÓFEJ 7 ismérve:
- a kormány mögött mindig józan
- vigyáz saját és mások testi épségére
- segít másoknak is józan döntést hozni
- előre tervez, és már buli előtt tudja, hogyan fog épségben hazajutni
- bátran nemet mond a veszélyes helyzetekre
- tisztában van az alkohol hatásaival és saját korlátaival
- már a következő bulira is készül
Célunk, hogy egy aktív, élő közösséget hozzuk létre. Tudjuk, hogy JÓFEJnek lenni nem mindig könnyű, néha lemondásokkal is jár, de megéri, és mindig a legjobb választás.
A JÓFEJek közösségébe várunk minden 18. életkorát betöltött járművezetőt, aki szerint JÓFEJnek lenni nem ciki, és nem is kiváltság, hanem bárki számára megvalósítható, követendő, valóban pozitív jellemvonás.
Csatlakozz Te is a JÓFEJ közösséghez! Regisztrálj, építs saját profilt, köss új barátságokat és hívd meg ismerőseidet, barátaidat is, hogy a JÓFEJek tábora egyre népesebb legyen.
Köztünk a helyed, ha már JÓFEJ vagy, mert a JÓFEJ mind a 7 ismérve illik rád. Várunk akkor is, ha még hezitálsz, hogy a közösségből meríthess erőt, és valódi JÓFEJjé válhass. Várjuk ismerőseidet, barátaidat is. Segíts kibővíteni a JÓFEJek táborát! Küldj el minél több meghívót, és gyűjtsd a JÓFEJ bónusz pontokat!
EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Hozzászólások
|
Dorkamorka - 2010-12-03 14:24:58
gratulálok a kvízhez, halálra röhögöm magam a rossz válaszokon :) |
|
Juli - 2010-12-04 02:09:31
Az biztos, van egy pár elvetemült köztük! |
|
Bálint - 2010-12-04 11:54:17
hát vannak, de azért van amiben én is bizonytalan vagyok. |
|
Kimi - 2010-12-05 00:36:33
Még lehetne bővíteni a kvíz kérdéseket :) |
|
Juli - 2010-12-05 00:50:50
Igen, már kivülről fújom az összeset! |
|
Eni-Manó - 2010-12-10 08:59:52
Tényleg jó lenne néhány új kérdés, hogy tovább tesztelhessük a tudásunkat. |
|
Joco - 2010-12-16 15:19:07
Sziasztok |
|
csillagocsk - 2010-12-16 16:21:25
Nagyon jó oldal! Néhány válasz olyan vicces,tök jó!:) Grat.az oldalhoz! |
|
Eni-Manó - 2010-12-16 19:18:51
Vannak új kvíz kérdések, pont az előbb találkoztam eggyel! |
|
Jana - 2010-12-17 18:37:09
jók a kérdések,de ha időhöz lenne kötve,érdekesebb lenne |
|
arnold75 - 2010-12-18 16:46:57
háhá néha össze keverem a válaszokat :)))))))))))) lehet ittasan töltöm?:))) |
|
csillagocsk - 2010-12-18 16:57:14
Már én is homályosan látok! :D |
|
arnold75 - 2010-12-18 16:59:49
0,3 nál többet ihattál :DDDD dupla látás?:)))))))))))))))) |
|
anvi - 2010-12-20 18:14:28
a kviz miért nem megy???:( nem ad pontot |
|
Ica - 2010-12-21 18:59:32
Nemárt minél töbet gyakorolni hátha betatják az emberek és nem lesz ijensok halálos baleset,,alkoholos vezetésért,,,, |
|
Ica - 2010-12-21 19:07:27
kviz azért nem adpontot mert korlátozva van napi 20 kérdés atol lehet gyakorolni csak apont nemnö...... |
|
anvi - 2010-12-22 00:04:42
észre vettem..kösz:)) |
|
Ica - 2010-12-26 11:58:49
Szerintem majd talán hasznos volt de a magyar habitus nem nagyon jó az iszik és vezet részen! |
|
Eni-Manó - 2010-12-26 12:25:24
Remélem, hogy egyre többen csatlakoznak ehhez, és az ilyen jellegű programokhoz! |
|
Zsókuci - 2010-12-26 12:27:19
Csatlakozva az előttem szólóhoz, az tényleg jó lenne. |
|
Traktorosboy - 2010-12-26 13:57:18
Jók a kérdések,de ha időhöz lenne kötve,érdekesebb lenne biztos bebuknám de akkor is megéri a játékot!!! |
|
Kimi - 2010-12-27 18:45:21
Legyen időhöz kötve a válaszolás, de szűnjön meg a napi 20 limit! :) |
|
Sziporkaanna - 2010-12-29 15:48:37
Az időhöz kötés jó ötlet. |
|
Yastamba - 2010-12-30 12:15:10
Nagyon jó kicsit kellene keményebre sok bene az ismétlé.... |
|
gyuszi - 2010-12-30 12:42:13
1.minden lemondás eredménnyel jár. 2.szűnjön meg a napi 20 limit. |
|
tomeeeboy - 2010-12-31 12:25:05
Végül is míg az első háromba vagyok, addig nem kell változtatni semmin :D |
|
Papa - 2011-01-01 11:12:18
Csak azért szólni hozzá,hogy nyerjek eléggé szegényes dolog!!!! |
|
Papa - 2011-01-01 11:14:03
Cselekedjünk azért,hogy kevesebb legyen a balesetek száma !!! |
|
Papa - 2011-01-01 11:15:55
Legyen minden nap öt új kérdés ,aki hibátlan csak az kap pontot!!! |
|
Papa - 2011-01-01 11:17:46
MINDENKINEK BALESETMENTES ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK TISZTA SZÍVBŐL!!!! |
|
Yastamba - 2011-01-01 14:56:04
Szerintem necsak ajáték kedvéért de nagyon sok az itas vezetés és haakérdések kicsit keményebek lenének akkor is sokan jádszanának,,, |
|
Barbika - 2011-01-03 23:19:54
Jó ez a program! Gratula a kitalálójának! |
|
Maszy - 2011-01-03 23:25:40
Tényleg nagyon jó oldal! Sok mindent meg lehet tudni innen! :) |
|
Barbika - 2011-01-03 23:35:57
Követendő példa, s a jövőben is érdemes ilyen programot szervezni! |
|
SZTIKE - 2011-01-04 17:14:57
Azt hittem tudok mindent de tévedtem ezért nagyon jó ez a kvíz!!! |
|
SZTIKE - 2011-01-05 16:41:04
Gratulálok jó ez a kviz |
|
Zsókuci - 2011-01-05 17:16:07
Remélem nyereménytől függetlenül sokan fogják a jövőben is látogatni az oldalt!! |
|
Ica - 2011-01-09 22:53:20
Lehetne több ilyen jellegű kampány is még! |
|
Kimi - 2011-01-11 18:24:32
A jövőben is szeretettel várunk ilyen programot! |
|
Kimi - 2011-01-11 18:38:10
Jaj és még annyit hozzátennék, hogy a jövőben szigorúbb játékszabályok kellenének, ha játék is lenne! |
|
Fecó - 2011-01-12 08:50:14
A kvízkérdéseket lehetne bővíteni! |
|
Fecó - 2011-01-12 08:51:12
Egyébként nagyon tetszik a program. |
|
Kimi - 2011-01-12 09:17:25
Vagy az is jó lenne, ha meg lennének keverve a válaszok! |
|
Kimi - 2011-01-12 09:17:55
Amúgy egyszer már volt bővítve! |
|
Kimi - 2011-01-12 09:18:51
S limitálva lett napi 20 kvíz kérdésre ami után pont jár :) |
|
Yastamba - 2011-01-12 11:08:46
Szerintem sokan örülnek ennek a kviznek kicsirt lehetne keményeb |
|
Yastamba - 2011-01-12 11:10:49
Sok kérdésre ott avállasz |
|
Kimi - 2011-01-12 11:29:21
Pont ez a lényeg, hogy ott a válasz! Így megtanulod a helyes választ is, s ha az életben szükséged van rá akkor tudod alkalmazni is! |
|
Kimi - 2011-01-12 11:30:57
Meg így legalább mindenki végig olvassa az oldalt, s közben kicsit tanul is! |
|
Yastamba - 2011-01-12 14:13:58
Jó de ha utána kell olvasni előtte akkor többet ér szerintem! |
|
Yastamba - 2011-01-12 14:19:24
Azért jó hogy kvízt kell kitölteni mert mikkor 5 kérdéssel kész meglátod mi nem jó, |
|
Kimi - 2011-01-13 13:36:42
Én Jófej vagyok! Nyomtattam 1 igazolványt! |
|
Yastamba - 2011-01-13 14:12:34
Hát inkább ne igyál amikor vezetsz akkor jobb fej leszel szerintem! (Nem személyeskedés) |
|
Dorkamorka - 2011-01-14 16:17:53
Tök jó az új igazolvány én is kinyomtattam. lehet hogy majd rakok fel avatár képet is hogy ne ez a rózsaszín fej legyen rajta. |
|
SZTIKE - 2011-01-14 19:59:00
Folytatni kellene ezt a játékot |
|
SZTIKE - 2011-01-14 22:39:18
Jók a kérdések. |
|
Yastamba - 2011-01-15 09:28:36
Nekem is tetszik! |
|
Yastamba - 2011-01-15 09:29:38
Remélem lesz máskor is! |
|
Yastamba - 2011-01-15 09:30:05
Akkor is részt vennék ha lehet! |
|
Yastamba - 2011-01-15 09:32:09
Nagyon jó csak van benne ismétlés |
|
Yastamba - 2011-01-15 09:33:18
Igaz hogy az ismétlés a tudás anya |
|
Yastamba - 2011-01-15 09:36:49
Nem ez lényeg az emberben kicsit fel eleveníti a hallotakat |
|
SZTIKE - 2011-01-15 10:16:25
Jó játék ismétlés nem szégyen. |
|
SZTIKE - 2011-01-15 10:18:08
Igazolványt én is nyomtatok. |
|
Yastamba - 2011-01-15 15:32:34
Igazolványt semire nem használhatod , |
|
SZTIKE - 2011-01-15 17:11:13
Tudom hogy nem, de azért jó hogy van |
|
Yastamba - 2011-01-15 17:34:54
xMégis mire egy példát írj, |
|
SZTIKE - 2011-01-15 17:36:58
Több papír hulladéknak!!! |
|
Dorkamorka - 2011-01-19 15:15:27
Hát ha valaki nem jár bulizni vagy ha igen akkor sem ajánl fel a haveroknak egy fuvart hazafelé akkor tényleg nem jó az igazolvány semmire, de végül is jó ha van mert sose lehet tudni mit hoz a jövő :) |
|
Ica - 2011-01-19 18:37:24
Csak ezt nem használhatod sehol ez nem hitele,, |
|
Eni-Manó - 2011-01-19 20:38:13
Szerintem úgy kell felfogni ezt a Bulisofőr igazolványt, hogy ezzel jelzed, józanul és megfontoltan bulizol és a haverok hálásak lehetnek, amiért ilyen rendes vagy. Olyan mint egy kitűző, elárul rólad valamit. |
|
gyuszi - 2011-01-19 21:02:30
Gyarapítja a személyes kegytárgyak számát. |
|
gyuszi - 2011-01-20 11:50:34
Tetszik a JÓFEJ képeslap. Gratula ! |
|
Ica - 2011-01-20 18:33:03
Helló Gyuszi ez Csak egy jelkép hogy te ezzel a játékban részt vetél ,,, |
|
Ica - 2011-01-20 18:36:35
Most meggyek az ajándékokért úgy mondták mikkor időt egyeztetünk. |
|
Ica - 2011-01-20 18:37:39
Ha vissza jövünk többet tudok, |
|
Ica - 2011-01-20 18:39:55
Tetszik a jófej igazolvány |
|
Ica - 2011-01-20 18:43:16
SZTIkE írta egy papir hulladéknak |
|
gyuszi - 2011-01-20 18:49:17
A JÓFEJ képeslap népszerűsíti a játékot . |
|
gyuszi - 2011-01-20 19:04:09
Sok sikert hozzá ! |
|
Ica - 2011-01-20 22:34:22
Bocs téleg jó nézki csak nem vetem észre késsön jöttűnk meg bejelenkeztem és írtam |
|
Ica - 2011-01-20 22:37:31
Persze mert igy elküldöd ismerösnek és mindenkiörül érted úgye mire gondolok |
|
Ica - 2011-01-20 22:40:05
Gyuszi találkoztam az SZTIKE-vel itt volt nálam. |
|
Zsani - 2011-02-18 17:51:45
Nagyon sokat tanulok belőle gratula a készítőknek. |
|
Ica - 2011-02-18 18:02:55
Zsani szia most tanulsz nem csak fel frisited a tudásodat ??? |
|
Ica - 2011-02-19 15:28:00
IGY VAN SOKAT TANUL BELŐLE DE AKINEK VAN JOGSIJA AZ CSAK ISMÉTEL????AZ ISMÉTLÉS A TUDÁS ANYA,,,,, |
|
Zsani - 2011-02-20 21:16:34
Jók a kérdések sokat nevetek rajta |
|
Zsani - 2011-02-20 21:21:17
Lehetne bővíteni a kérdéseket |
|
Zsani - 2011-02-20 21:22:45
Néhány kérdésnél bizonytalan vagyok |
|
Zsani - 2011-02-20 21:25:44
Az még jobbá tenné a játékot ha időre menne |
|
Ica - 2011-02-21 08:07:04
És a hozzá szolástt azt hogy oldanád meg ??? |
|
Ica - 2011-02-21 08:12:14
A kvízt oké ?De a többit hogyan van a ki még így is többször ír hozzá szolást, |
|
Zsani - 2011-02-21 08:43:50
Igaz csak arra nem kap pontot |
|
Ica - 2011-02-21 09:39:07
Zsani arra gondoltam 20drb kérdésre mikkor hozzá szólsz??? |
|
Ica - 2011-02-21 09:43:22
Nem mindenki szól hozzá egyszerre,,, Én se egyszerre szolok hozzá,, |
|
Ica - 2011-02-21 09:48:04
Meg ha valaki új képet tesz fel akkor is hozzá szolok... HA lehet és gép add pontot??? |
|
SZTIKE - 2011-02-22 20:04:44
JÓFEJ igazolvány csak arra jó hogy eltegyem emlékbe. |
|
SZTIKE - 2011-02-22 20:11:07
Tetszik a JÓFEJ képeslap jó ötlet volt |
|
Yastamba - 2011-02-23 10:28:05
Meg ara is jó hogy te eben a játékban JÓFEJ JÁTÉKOS LETTÉL?? |
|
Yastamba - 2011-02-23 10:33:13
Mind a kettő a képeslap és az igazolvány egy örök emlék számodra??,, MEg az ajándék mindig emlékkeztett rá,,, Egy szép gesztus?,, |
|
Yastamba - 2011-02-23 10:35:59
Én örülök neki mert iggy meg méretettem magam,,,Egy kis lecke senkinek se árt,,,, |
|
SZTIKE - 2011-02-23 20:17:42
Jó játék,lehet sok időt eltölteni egész nap játszani,játszani. |
|
gyuszi - 2011-02-28 16:49:03
Egy kis játékszabály módosítás annyi mint. "rend a lelke mindennek" miközben az izgalmak a tetőfokra lépnek . |
|
Pitbull - 2011-02-28 16:54:30
Minek kellene módosítás,mit módosítana???? Jól döntött igazi JÓFEJ és igazi jó szülő. Nem szabad beülni olyan kocsiba amelyben a vezető alkoholos állapotban van |
|
cappucci - 2011-03-09 15:30:50
Nagyon jó kis oldal, örülök, hogy rátaláltam .) |
|
Yastamba - 2011-03-09 15:44:43
Minden játéknak megvan az eredménye , sokat lehet belöle tanulni?,, |
|
Jani - 2011-03-09 16:19:10
Nagyon jó játék én sokat tanulók és okúlók a sok kérdésekből lehet tanulni,, |
|
Yastamba - 2011-03-10 09:31:01
Remélem ez nem az utolsó játék, biztos vagyok benne hogy lesz még??Jó lenne mert az ember tanul belöle más nem társaim véleményéből is, |
|
cappucci - 2011-03-10 19:13:30
Látom kicsit változtak a kvíz kérdések, így kicsit változatosabb lett. :) |
|
Yastamba - 2011-03-10 20:16:11
Nagyon tetszik hogy látom vannak uj kérdések legalább fejlödünk szellemileg tovább,,, |
|
Marcsi - 2011-03-11 03:27:27
NAGYON JÓK A KÉRDÉSEK ,LEHETNE BELŐLÜK MÉG TŐBB UJY ,, |
|
Yastamba - 2011-03-11 10:58:37
Mindenki észre vette hogy a jófejeknek kicsit keményittenek nagyon helyes ,,legalább töbmindentt tudunk meg ,jobban fejlödunk??? |
|
cappucci - 2011-03-11 17:57:20
Kár, hogy a héten vége a játéknak. :( De azért jó volt. :) |
|
Yastamba - 2011-03-11 18:58:55
Nem lesz vége talán lesz folytatás,,Remélem??? |
|
cappucci - 2011-03-12 23:25:33
Lenne egy kérdésem. :) |
|
Yastamba - 2011-03-12 23:47:18
Elkel olvasni a szabályzatot levan irva?, |
|
cappucci - 2011-03-13 00:00:38
Igen, elolvastam, hogy 11.59-ig tart. Ez nálam delet jelent, de lehet akár 23.59 is. |
|
Zsani - 2011-03-13 09:03:38
Hétfőn vége a játéknak???? |
|
Jani - 2011-03-13 10:10:41
Játék szabály egy értelműen ki van irva hogy mikor,,, |
|
cappucci - 2011-03-13 13:40:02
Látom összeszokott bandátokat, kicsit megzavartam a jelenlétemmel, ezért adtok kitérő választ. :) |
|
Zsani - 2011-03-14 08:10:19
Jóa játék sokat lehet tanulni belőle |
|
Yastamba - 2011-03-14 09:34:40
Az ember holtáig tanul, nem elég ha valaki tudja az elméletet, azt alkalmazni is tudni kell,, Nagyon sajnálom hogy vége lett a játéknak remélem ,lesz még másik,,, Köszönöm szépen jó jéték volt remélem sokat tanult mindenki belöle ,,EZ NEKÜNK EGY PLUSZT ADOT ??KÖSZI MÉG EGYSZER???? |
|
sanya - 2011-03-22 07:39:21
sziasztok ilyen jófej matricát szeretnék hol lehet szerezni mert jó lenne a robogómra és a kocsinkra!!!hogy mindenki tudja mi JÓFEJ(ek) vagyunk! |
|
Marcsi - 2011-03-22 09:54:00
Heló Sanya matricát a gépedről tudsz nyomtatni . Sajnos nekem sinsc a gépem hez nyomtato én is steretnék egy csomó matricát . |
|
sanya - 2011-03-23 07:08:22
pedig jó lenne ha küldenének egy párat de meg oldom mert nálunk a makói mozaikban bármilyet csinálnak és kap egy pár ismerösöm!!!! |
|
Marcsi - 2011-03-23 13:14:02
NEKEM MAKON AZ EGY HÁZI ISKOLÁBA JÁR AZ UNOKÁM IGY Ő CSINÁL NEKEM , |
|
BladeMan - 2011-03-24 15:46:58
Én is készitem a mamámnak már alig várom ,hogy odatudjam neki adni. |
|
SZTIKE - 2011-04-01 22:17:56
Jó kérdések már egy kicsit nehezebbek de ez a jó |
|
Zsani - 2011-04-04 14:58:17
Nehéz kérdések de megbirkózom vele |
|
Ica - 2011-04-04 21:47:33
Jófej minden,kérdésre tudja a választ ,bár milyen nehéz,,Nagyon jók a kérdése,, |
|
BladeMan - 2011-04-05 10:49:21
Valóban nagyonjók akédések ,, Odakell figyelni és elolvasni akkor megy,, |
|
Marcsi - 2011-04-08 16:43:54
Főleg ezekkel az uj kérdésekkel. |
|
Ica - 2011-06-26 16:49:49
A j Ó fej mindig minden körülmények között tudja a választ csak nem ezek a kérdések..Mert nem tudna nem lenne 1-helyen Ilona Csókól anyád Pityú És még 6- ból 6-hozott el |
|
Reni - 2011-07-04 17:58:52
Nagyon jó az oldal :) |
|
Csaba - 2011-07-06 11:50:47
Tetszik , érdemes volt létre hozni. Hát ha észbe kapnak páran, hogy józanul is lehet szórakozni, vagy nem kell vezetni. |
|
retrogabi - 2011-07-12 13:47:30
Remélem mindenki megtalálja ezt az oldalt és tanul belőle |
|
Laci - 2011-07-16 10:05:14
Retrogabi:Igazad van.Csatlakozzatok hozzánk minél többen. |
|
zary - 2011-07-16 10:11:41
Végre egy "program",ami talán segít rádöbbenteni a notórius ittasan vezetőket a tettükben rejlő veszélyekre. |
|
Ritu - 2011-07-16 22:38:02
Szerintem is nagyon jó ez az oldal szeretem a kvíz játékokat és tanulni is lehet belőle. Hol vannak a legjobb jó fejek és a pontok? |
|
Laci - 2011-07-18 16:08:07
Szerintem is nagyon tanulságos volt. / hol vannak a jó fej pontok???? |
|
Admin - 2011-07-18 16:48:56
Kedves Ritu és Laci! |
|
Ritu - 2011-07-18 20:10:51
Köszi Jófej pontok? Meg van az ÉV JÓFEJE, de a jófej pontok gyűjtése nem kezdődött el. Mikorra várható a kezdés? |
|
Admin - 2011-08-02 08:09:42
Kedves Jófejek! |
|
Ritu - 2011-08-03 12:56:07
Kedves Admin! |
|
Zsani - 2011-10-13 16:53:26
NAGYON JÓK A KÉRDÉSEK |
Mondd el Te is a véleményed!
Útvonaltervező
Találd meg a leggyorsabb utat a discoból az otthonodig, vagy a legolcsóbbat, esetleg mindkettőt!
Tovább>
Sztori ajánló
Felejthetetlen élményt akartam szerezni a fiaimnak azzal, hogy a Mikulás szánon érkezik hozzájuk. Az élmény felejthetetlen volt, de a Mikulásban már nem hisznek....
Tovább >
Heti JÓFEJ toplista
A heti pontgyűjtésről >Hírfolyam
| 07:16 | Marcsi hozzászólt a hét kérdéséhez. |
| 07:10 | Marcsi hozzászólt a(z) Mit gondolsz erről a felhívásról? Visszatart az ittas vezetéstől? című képhez. |
| 07:25 | Marcsi hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| 19:15 | SZTIKE hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| 15:52 | Zsolti hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| További események > | |



























