Nem engedheted meg magadnak

New York államban hatalmas hirdetőtáblákon a következő feliratot olvashatják az utakon közlekedők „Nem engedheted meg magadnak”. Ez nem egy takarékossági kampány szlogenje, hanem az ittas vezetés ellen fellépők mottója.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Kerüld el a nyolcast

San Francisco rendőrségének vezetője augusztusban vehette át az államokban legjobbnak ítélt ittas vezetés ellen folyatatott kampányért járó emlékplakettet. A 2010-es kampányuk szlogenje a „Kerüld el a nyolcast” felszólítás volt.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Részeg halászok

Szerencsés kimenetelű kikötői koccanást okoztak részeg halászok az orosz Csendes – óceáni Flotta területén.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Részeg vagy? Majd a kocsid hazavisz!

Egy japán gépkocsi márka egyedi ötlettel állt elő, olyan gondolatolvasó jármű megvalósításán dolgoznak, amely egyedül is hazavezet, ha sofőrje felöntött a garatra.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Engedékeny kezdés után

Kínában, a korábbi években engedékenyek voltak az ittas vezetőkkel szemben, de az egyre magasabb szám arra ösztönöz, hogy szigorúbb intézkedésekre van szükség.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Felemelt korhatár

Skóciában újabb szigorításokat vezettek be az ittas vezetés miatt bekövetkezett balesetek számának kedvezőtlen alakulása miatt.
Elolvasom Eddig 4 hozzászólás érkezett
Piszoár az ittas vezetés ellen

Az egyes szervezetek különböző módszerek segítségével próbálják visszaszorítani az ittasan vezetők számát. Új-Mexikóban egészen egyedi, meghökkentő és igazán figyelemfelkeltő ötletet találtak ki.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Művészek az ittas vezetés ellen

Az Arizóna állambeli Sedona-ban él Nikki Smith a Művészek az ittas vezetés ellen összefogás kitalálója. A szervezethez csatlakozók tehetségük segítségével hívják fel a figyelmet az ittas vezetés problémájára.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Még nem érzem

Két videón követhettünk nyomon, hogy kis mennyiségű alkohol hogyan befolyásolja vezetési képességünket. Nézzük meg és jusson eszünkbe, ha alkoholfogyasztás után akarnánk vezetni.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Kétszer gondold át

Queensland Ausztrália egyik tagállama a szigetország észak-keleti részén található, közel négy és fél millió lakossal. A tagállamnak és a szigetországnak is súlyos problémát jelent az ittas vezetés miatt bekövetkezett balesetek számának visszaszorítása.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Fiatalok a közlekedésbiztonságért

Közlekedésbiztonsági plakát tervezésére írt ki pályázatot az Európai Bizottság 1985 után született fiataloknak. A díjazottak meghívást kapnak Brüsszelbe, a november 24-i Európai Ifjúsági Fórum a Közlekedés Biztonságáért című rendezvény díjkiosztó ünnepségére.
Elolvasom Eddig 1 hozzászólás érkezett
A részeg híd

Egyre többször találkozunk olyan felszólítással, figyelmeztetéssel, hogy ne vezessünk, ha alkoholt ittunk. De hogyan közlekedjünk a részeg hídon?
Elolvasom Eddig 4 hozzászólás érkezett
Az Év Taxisa

A Brandhouse és az RTMC által Dél-Afrikában szervezett kampány során újra megválasztották az „Év Taxisát”. Nyolc évvel ezelőtt hozták létre a kitüntetést, kampányuk szlogenje „Első a közlekedésbiztonság”.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Mondd el száz embernek

Svédországban a fiatalok segítségével akarják felhívni a figyelmet az alkoholfogyasztás vezetési képességre gyakorolt káros hatásaira. A helyi közlekedésbiztonsági szervezet támogatásával harmadszor hirdették meg „Mondd el száz embernek” kampányukat.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Bringás vagy motoros a veszélyesebb?

Az első hét hónap statisztikai adatait figyelve megállapítható, hogy mérséklődött az ittasan okozott balesetek száma és továbbra is magas a kerékpárosok aránya a balesetet okozók körében.
Elolvasom Eddig 2 hozzászólás érkezett
Vak autó

Indiai kávéház az ittas vezetés ellen kampányol. Minél több ember figyelmét akarták felhívni az ittas vezetés veszélyeire, ezért útjára indították a „vak autót”.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Ittas férfi került szembe a spanyol bikával

Az ittas férfi bátorságát akarta bizonyítani, amikor szembekerült Spanyolország leghírhedtebb Ratón, azaz Egér nevet viselő bikájával. Szerencsétlenségére a viadalt a bika nyerte.
Elolvasom Eddig 1 hozzászólás érkezett
Minden sofőr megfújta Nagybajomban

Az ittas járművezetők kiszűrésére először próbálták ki a szisztematikus légalkoholszondás ellenőrzést a Somogy megyei Nagybajomban. A vizsgálat során negyvenöt perc alatt 300 személyt ellenőriztek a rendőrök.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Szigorú szabályok a közlekedésbiztonság érdekében

Szófiában szigorúbb szabályokra van szükség a közlekedésbiztonság javítása érdekében, elsősorban az olcsó italok miatt kialakult alkoholturizmust és az egyre gyakrabban előforduló ittas vezetést kell visszaszorítaniuk.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Ittas sofőr motoros hűtőládát vezetett

Bevonták az ausztrál férfi jogosítványát és pénzbírsággal sújtották, miután rajtakapták, hogy ittasan vezetett egy motorizált hűtőládát.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Nem veszed észre, de figyelünk

Az amerikai Országos Közlekedésbiztonsági Felügyelet (NHTSA) kampánya során fokozott figyelmet fordít az ittas járművezetők kiszűrésére. Ezt az ittas vezetés miatt megnövekedett balesetek száma teszi szükségessé.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Vezetési szokásaink ittasan

Egy amerikai kutatás során kiderült, hogy egy átlagos bártúra után tíz emberből egy ittas ül a volán mögé. A kutatásból az is kiderült, hogy a kezdő vezetőknél ez az arány magasabb.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Szigorúan büntetik az ittas bicikliseket Bécsben

Fokozottan ellenőrizik a kerékpárosokat Bécsben, kiemelt figyelmet fordítanak az ittasan közlekedők kiszűrésére. Az ittas kerékpárosok komoly pénzbüntetésre számíthatnak, melynek mértéke a 3600 eurót is elérheti.
Elolvasom Eddig 4 hozzászólás érkezett
Leparkolhatok?
Egyre több szervezet támogatja az ittas vezetés elleni küzdelmet és különböző eszközök segítségével hívja fel a figyelmet annak veszélyeire. Brazíliában két bár fogott össze az ittas vezetés ellen, promóciójukat a Cannes Lions reklámfesztiválon ezüstéremmel jutalmazták.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Apák az ittas vezetés ellen

Az „Apák az ittas vezetés ellen” elnevezésű szervezet célja, hogy csökkentse az ittas sofőrök, így a közúti balesetek számát. „Biztonságos vezetés” elnevezésű kampányukkal harcolnak több mint 20 éve céljuk elérésért.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Kvízrajongók figyelem!

Újabb kérdésekkel gazdagítottuk a kvíz játékot.
Elolvasom Eddig 4 hozzászólás érkezett
KRESZ négy gin után

Romániában egy 20 éves nő ittasan jelent meg az autóvezetés elméleti vizsga részén. Elmondása szerint idegei megnyugtatása miatt fogyasztott el „csupán” négy gint, azaz összesen két deci tömény szeszes italt.
Elolvasom Eddig 2 hozzászólás érkezett
Nem találtak ittas buszsofőrt a rendőrök

A TISPOL – az európai közlekedésrendészeti szervek hálózata – „European Operation Bus” elnevezésű európai szintű közlekedésbiztonsági akciót tartott 2011. július 28-29-én. Az ellenőrzésben Magyarország, azon belül pedig a Bács-Kiskun megyei rendőrség is részt vett.
Elolvasom Eddig 2 hozzászólás érkezett
Szigorodtak a közlekedési bírságok

2011. július elsejétől szigorodtak a közlekedési bírságok Magyarországon. Egyes szabályszegések például ittas vezetés, sebesség túllépés vagy a biztonsági öv használatának mellőzése szigorúbb elbírálás alá esnek.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Hamu okozta az ittas sofőr balesetét

Az angol Ryan Paul Mooney azután törte össze kocsiját, miután a cigarettahamu a szemébe ment és elvesztette az irányítást kocsija felett, mondták a Londonderry bíróságon.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Próbáld ki az útvonaltervező játékot!
Emlékszel a JÓFEJ előre tervez és már a buli előtt tudja hogyan fog épségben haza jutni, az útvonaltervező játék során bizonyíthatod mennyire sajátítottad el ezt az ismérvet.
Ismerkedjünk meg a játékkal!
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Hamarosan Te is kipróbálhatod az útvonaltervező játékot!
„Az Év JÓFEJE” pályázatra jelentkezőknek az online forduló során bizonyítaniuk kellett útvonaltervező képességüket egy egyszerű logikai feladvány segítségével.
Hamarosan TE is kipróbálhatod milyen útvonaltervező vagy a www.jofej.hu weboldalon, addig is ismerkedjünk meg a játékkal!
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Kocsmába zárva
Nem mindennapi helyzetben találta magát egy gyulai férfi, miután elaludt a kocsma mosdójában, arra ébredt, hogy rázárták az üzletet.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
JÓFEJek versenyén közvetített Czolner Gyula
Az Év JÓFEJE pályázat döntőjén július 25-én, a Józan Felelős Járművezetés Napján a legjobbaknak egy izgalmas gokart versenyben kellett bizonyítaniuk.
Elolvasom Eddig 1 hozzászólás érkezett
Kerékpáros ütközött parkoló autóval
Egy magyarországi településen részeg férfi biciklijével parkoló autóba rohant. A biciklis az esetet szerencsésen megúszta, ugyanez nem mondható el a kocsiról.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
A tehén miatt vezetett ittasan a sofőr
A menekülés végén a rendőröknek kellett kimenteniük a lengyel férfit, aki részegen vezette kocsiját és a lebukás veszélye miatt távozni akart a helyszínről.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Mizsák Gábor lett az ÉV JÓFEJE
Az ittas vezetés elleni összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet a Magyar Sörgyártók Szövetsége július 25-én, a Józan Felelős Járművezetés Napján. A szervezet első alkalommal hirdette meg pályázatát "Az Év Józan Felelős Járművezetője" (Az Év JÓFEJE) címmel, hogy elismerésben részesítse az ittas vezetést elutasító, pozitív szerepvállalást. A közel 700 induló közül Mizsák Gábor nyerte el az "Év JÓFEJE" címet.
A pályázat fővédnöki szerepét dr. Pintér Sándor belügyminiszter vállalta, míg a fordulók összeállításában az Országos Baleset-megelőzési Bizottság nyújtott szakmai segítséget.
A rendezvényen több civil szervezet is képviseltette magát. A verseny levezénylésében Czollner Gyula szakkommentátor működött közre, a pályázat fődíját Barabás Judit a Vezetéstechnikai Centrum, értékesítési vezetője adta át.
Legyél TE az Év JÓFEJE! – Módosítottuk a pályázat lezárásának időpontját
Hamarosan lezárul „Az Év JÓFEJE” pályázat online fordulója és kiderül kik kerültek a döntőbe.
Elolvasom Eddig 4 hozzászólás érkezett
Szavazz a legmeggyőzőbb üzenetre és nyerj!
Folyamatosan kerülnek feltöltésre a JÓFEJ üzenetek, amelyre a játékosok várják szavazataitokat. Válaszd ki a legmeggyőzőbb üzenetet és támogasd szavazatoddal, segítsd, hogy a pályázó minél több emberhez eljutathassa a kampány üzenetét.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Részeg férfi sörrel kínált egy krokodilt
Szerencsésnek mondhatja magát az ausztráliai férfi, mert a krokodillal való közös sörözgetést, komolyabb sérülés nélkül megúszta.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Legyél TE az Év JÓFEJE! - Játékszabály változás
Az „Év Józan Felelős Járművezetője” pályázat ajánlószelvények gyűjtésére vonatkozó kiírása módosult.
Elolvasom Eddig 18 hozzászólás érkezett
Repülés közben nincs leszállás
Az amerikai hatóságok őrizetbe vették azt a férfit, aki részegen megpróbálta kinyitni a Floridából Bostonba tartó repülőgép ajtaját.
Elolvasom Eddig 3 hozzászólás érkezett
Legyél TE az Év JÓFEJE!
A JÓFEJ NAP alkalmából a Magyar Sörgyártók Szövetsége szeretné elismerni a JÓFEJ magatartást, ezért pályázatot hirdet „Az Év Józan Felelős Járművezetője” cím elnyerésért.
Elolvasom Eddig 9 hozzászólás érkezett
Állásajánlat józan sofőröknek
Angliai egyetem nem részeges diákoknak kínál munkát, a feladat buli után megfáradt diáktársaik kísérése, hazafuvarozása.
Elolvasom Eddig 7 hozzászólás érkezett
Kiakadt az alkoholszonda
A lengyelországi járőröknek nem minden napi élményben volt részük. Egy közúti ellenőrzés során a szemel láthatólag részeg sofőrnek nem mutatott ki értéket az alkoholszonda.
Elolvasom Eddig 3 hozzászólás érkezett
Az ittas sofőr „három kerékkel” közlekedett
Egy skóciai kisváros lakóinak nem mindennapi látványban volt részük. Egy 73 éves férfi annyira részeg volt, hogy nem vette észre mikor defektet kapott, így három kerékkel folytatta útját és a figyelmeztetéseket egyszerű baráti gesztusnak tekintette.
Elolvasom Eddig 3 hozzászólás érkezett
Németország alkoholzárral az ittas vezetők ellen
Németországban évente megközelíti az ötvenezret azoknak a száma, akiket ittas vezetésen érnek, és ezért végérvényesen vagy átmeneti időre eltiltják őket a vezetéstől. A berlini közlekedésügyi miniszter az alkoholzár bevezetésén gondolkodik, ami megakadályozná, hogy italozás után bárki a volán mögé ülhessen.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Víz állította meg az ittas sofőrt
Először balesetet okozott, majd továbbhajtott az ittas autóvezető, de a vizesárok megakadályozta a menekülésben.
Elolvasom Eddig 2 hozzászólás érkezett
Extrém telefonhívás
Az alkohol csodákra képes, olyan dolgokat is megteszünk, amit nélküle meg se próbálnánk. Ezt egy orosz fiatalember saját bőrén is megtapasztalta, telefonált, telefon nélkül...
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Részegen repülő papagájok
Részeg papagájok százai zuhantak le a fákról vagy a levegőből Palmerston észak-ausztrál városban.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Currys leves ittas vezetéshez vezetett
Perthi szakács a currys levest hibáztatja, amiért ittas vezetéssel vádolják. Kollégái az eset után a híressé vált curryt kiszögezték munkahelyükön, így sosem feledik Mohammed sztoriját.
Elolvasom Eddig 2 hozzászólás érkezett
Megtévesztő látszat
Amerikában egy férfit megbüntettek ittas vezetés miatt, pedig csak azután fogyasztott alkoholt, hogy kocsijával árokba csúszott és ott ragadt.
Elolvasom Eddig 1 hozzászólás érkezett
Az alvajáró svédet nem ítélték el
A kocsiját részegen vezető svéd férfi a bíróságon felmentést kapott, mert háziorvosa elmondása szerint hajlamos az alvajárásra, és csak ezért kerülhetett ittasan a volán mögé.
Elolvasom Eddig 1 hozzászólás érkezett
Ahol vezethet egy sör után
Európában nem mindenhol van zéró tolerancia az ittas vezetőkkel szemben. Egyes országokban megengedett bizonyos mennyiségű alkohol elfogyasztása vezetés előtt.
Elolvasom Eddig 2 hozzászólás érkezett
Szlovákiában az ittas vezetésért börtön is járhat
Egyéves szabadságvesztésre is számíthat az, akit Szlovákiában ittasan vezeti gépjárművét, illetve ugyanilyen büntetés lehet, akkor is, ha elutasítja az alkoholszonda megfújását.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Részeg sofőr és a McDrive
A 39 éves walesi fiatal ember szórakozóhelyről hazafelé tartva, betért egy McDrive-ba, ahol nem szolgálták ki, mert gyalogosan közlekedett, így visszatért kocsival – és elfogták ittas vezetésért.
Elolvasom Még nem érkezett hozzászólás
Ittas mennyasszony a volán mögött
A nagy napja nem egészen az elképzelések szerint alakult, annak az Egyesült Államokbeli mennyasszonynak, akit az esküvője napján vettek őrizetbe.
Elolvasom Eddig 5 hozzászólás érkezett
Hajót borított egy csoport ittas utas
A kambodzsai halászoknak érdekes élményben volt részük, halak helyett turistákat fogtak ki a vízből, akik egy csapat ittas utasnak köszönhették kalandos útjukat.
Elolvasom Eddig 3 hozzászólás érkezett
Gátlások nélkül
Az alkohol oldja a feszültséget és a belső gátakat, valószínűleg ennek köszönhető, hogy egy ittas sofőr az intézkedő rendőröket rendre akarta inteni a nem megfelelő helyen történő parkolás miatt.
Elolvasom Eddig 1 hozzászólás érkezett
Európában szigorúan büntetik a közlekedési kihágásokat
Minden országban más a kiszabott büntetés mértéke, de van egy közös pontjuk az európai büntetéseknek, mindenhol szigorúan büntetik az ittas vezetést.
Elolvasom Eddig 1 hozzászólás érkezett
Részeg utas miatt árokba hajtott egy autóbusz
Tizenkét hónapos letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt az angol fiatalembert, aki 2010. augusztus harmincadikán, a hajnali órákban, ittas állapotban úgy döntött, hogy átveszi az emeletes busz vezetését, mert lassúnak ítélte a 90km/h-ás tempót – számolt be a velvet.hu internetes hírportál a Daily Mail cikke alapján.
Elolvasom Eddig 4 hozzászólás érkezett
Az éjjeliőr csúcstartó ittas vezetésben
A Békés megyében ittas vezetésért elítélt éjjeliőr alkoholszintje olyan magas volt, amire az elmúlt 10 évben biztosan nem, de a tapasztaltabb rendőrök szerint még soha sem volt példa. – számol be a beol.hu megyei hírportál.
Elolvasom Eddig 4 hozzászólás érkezett
Jobb sofőr vagy agresszívebb?
A tudósok a számítógépes videojátékok és a sofőrök viselkedése között kerestek kapcsolatot, olvasható a totalcar.hu online magazin februári cikkében.
A kísérlet a valóságban nem történt meg, a Rochester Egyetem kutatói statisztikai adatok elemzésével vizsgálták, hogy a videojátékok milyen hatással vannak az emberek viselkedésére.
Elolvasom Eddig 3 hozzászólás érkezett
23 ezer jogosítványt vontak be ittas vezetés miatt
A zéró tolerancia bevezetését követően, az elmúlt három évben, ittas vezetés miatt majdnem 23 ezer embernek vették el a jogosítványát. A statisztikai adatok szerint, ebből 21830 magyar állampolgár és 959 külföldi állampolgár volt. Az idei év első két hónapja sem telt el ittas vezetés nélkül, csaknem ezer embernek vonták be a vezetői engedélyét. – értesült a Független Hírügynökség.
Elolvasom Eddig 10 hozzászólás érkezett
Magyarországgal szembeni közlekedésbiztonsági elvárások
Hazánk közlekedésbiztonság terén elért eredményeit Ellen Townsend asszony, az ETSC (Európai Közlekedésbiztonsági Tanács) stratégiai igazgatója a következőképpen értékelte:
Elolvasom Eddig 1 hozzászólás érkezett
Milyen trükkökkel verhetjük át az alkoholszondát?
Különböző legendák terjednek arról, hogy hogyan lehet becsapni az alkoholszondát. Egyesek például úgy vélik, hogy jégkocka vagy pénzérme szopogatásával eltűntethetik a szondába fújt levegőben lévő alkoholt. Az ehhez hasonló tévhiteket oszlatja el a Dräger Review munkatársának nyilatkozó méréstechnikai szakember.
Elolvasom Eddig 6 hozzászólás érkezett
A részeg pilóta Detroit helyett New Yorkba akart repülni
A londoni Heathrow repülőtéren szolgálatra jelentkező pilóta Detroit helyett New Yorkot jelölte meg úti céljául, amikor a kiérkező rendőrök az útvonaláról érdeklődtek. – számolt be a hírről a Népszabadság online.
Elolvasom Eddig 4 hozzászólás érkezett
Három órányi éjszakai vezetés ittas állapotot eredményez
Háromórányi éjszakai vezetéssel hasonló állapot alakul ki, mintha enyhén ittasan ülnénk a volán mögé, derül ki a hvg.hu által ismertetett tanulmányból.
Elolvasom Eddig 3 hozzászólás érkezett
A kerékpárosok is fújhatják
Az előző évekhez képest a közutakon a biciklisek is nagyobb ellenőrzésre számíthatnak, derül ki az index.hu belföldi hírportál cikkéből.
Elolvasom Eddig 12 hozzászólás érkezett
Lezárult a LEGJOBBFEJ pontgyűjtő játék második fordulója
Játékos kedvű JÓFEJ társaink az utolsó pillanatig versengtek az ajándékokért és igyekeztek növelni pontszámaikat. A téli utolsó forduló végeredménye a következő:
Elolvasom Eddig 16 hozzászólás érkezett
Az autód megmondja...
Tíz év múlva az autónk döntheti el, hogy ittas állapotban vagyunk-e a vezetéshez, vagy sem. A jelenleg még fejlesztés alatt álló automatikus érzékelő, képes lesz a sofőr alkoholszintjének mérésére, és nem engedi elindítani a gépjárművet, ha vezetője ittas.
Elolvasom Eddig 12 hozzászólás érkezett
A kilencedik heti JÓFEJ pontgyűjtő játék nyertesei
Újabb három nyertesnek gratulálhatunk a LEGJOBBFEJ játékban. Szorgalmasan gyűjtögették aktivitásaikkal a pontokat a múlt heti forduló résztvevői is. Közülük a legtöbb pontot az alábbi JÓFEJek érték el:
Elolvasom Eddig 14 hozzászólás érkezett
Ki lett a LEGJOBBFEJ a 8. héten?
A 8. heti LEGJOBBFEJ pontgyűjtő játékban a következő három JÓEJ tagunk teljesített a legjobban:
Elolvasom Eddig 17 hozzászólás érkezett
Véralkoholszint mérő automata az olasz vendéglátóhelyeken
Az ittas járművezetés visszaszorítását célozza egy nemrég meghozott rendelet Olaszországban. A közlekedés biztonságáról szóló jogszabály értelmében minden nyilvános vendéglátóhelynek, amely éjfél után is árusít alkoholt, rendelkeznie kell legalább egy, a kijáratnál elhelyezett alkoholszondával.
Elolvasom Eddig 11 hozzászólás érkezett
Fokozzuk az izgalmakat
Hétről hétre szorgalmasan gyűjtik a versenyzők a JÓFEJ pontokat a LEGJOBBFEJ játékban. Egy kis játékszabály módosítással most tovább fokozzuk az izgalmakat.
A hetedik heti JÓFEJ pontgyűjtő játék nyertesei
Újabb három nyertesnek gratulálhatunk a LEGJOBBFEJ játékban. Szorgalmasan gyűjtögették aktivitásaikkal a pontokat a múlt heti forduló résztvevői is. Közülük a legtöbb pontot az alábbi JÓFEJek érték el:
Elolvasom Eddig 44 hozzászólás érkezett
A hatodik heti JÓFEJ pontgyűjtő játék nyertesei
Újabb három nyertesnek gratulálhatunk a LEGJOBBFEJ játékban. Szorgalmasan gyűjtögették aktivitásaikkal a pontokat a múlt heti forduló résztvevői is. Közülük a legtöbb pontot az alábbi JÓFEJek érték el:
Elolvasom Eddig 23 hozzászólás érkezett
A LEGJOBBFEJ játék második fordulójának első nyertesei
Örömmel láttuk, hogy töretlen lelkesedéssel vetette bele mindenki magát a LEGJOBBFEJ játék második fordulójába. Ezúttal a következő JÓFEJek vihetik el a remek sörös ajándékokat:
Elolvasom Eddig 20 hozzászólás érkezett
Folytatódik a pontvadászat! Indul a LEGJOBBFEJ játék második fordulója
Újra indul a pontgyűjtés a LEGJOBBFEJ játékban. Új nyereményekkel és új hétzáró időponttal.
Ezentúl nem kell éjszakázni az előző heti eredmények miatt, hiszen az újabb fordulóban a játékhét hétfőn délben kezdődik és a következő hétfő délig tart.
Elolvasom Eddig 63 hozzászólás érkezett
A 2. heti JÓFEJ pontgyűjtő játék nyertesei
Töretlen lelkesedéssel gyűjtötték a JÓFEJ pontokat a 2. heti nyerteseink, és újra csúcsközeli eredmények születtek.
Elolvasom Eddig 81 hozzászólás érkezett
Lezárult a LEGJOBBFEJ játék első szakasza
Kedves JÓFEJek!
Örömmel láttuk, milyen szorgalmasan gyűjtögettétek hétről hétre a JÓFEJ pontokat. Köszönjük a sok értékes tartalmat, amivel hozzájárultatok az oldal tartalmának színesítéséhez. A sok-sok kép és videó, és az általatok képviselt vélemények segítenek nekünk abban, hogy az oldalunkra látogatók megismerjék küldetésünket, és ők is csatlakozzanak a JÓFEJek, azaz a Józan Felelős Járművezetők közösségéhez.
Elolvasom Eddig 28 hozzászólás érkezett
JÓFEJ pontgyűjtő játék - 2011 első hetének nyertesei
Az új év első "igazi" hete komoly teljesítményt kívánt a játékosoktól. A három dobogós is szorgalmasan gyűjtögetett és így mindhárman több mint 2000 pontot gyűjtöttek össze.
Elolvasom Eddig 23 hozzászólás érkezett
Érdekel, mikor lesz a JÓFEJ nap?
A 2010 novemberében meghirdetett online felmérésünk eredménye szerint, a válaszadók jelentős része Szent Kristóf, az utazók védőszentjének napját (július 25-ét) tartja legmegfelelőbbnek a józan, felelős járművezetés népszerűsítésére.
Elolvasom Eddig 19 hozzászólás érkezett
Ki nyerte az iPad-et?
Kedves JÓFEJek!
A Józan Felelős Járművezetés Napjának kijelölésére meghirdetett szavazás január 3-án 12h-kor lezárult. A szavazáshoz kapcsolódó nyereményjátékra 1713 érvényes regisztráció érkezett. A sorsolásra 2011. január 4-én 10h-kor, a Magyar Sörgyártók Szövetsége irodájában, Dr. Nagy Henriett közjegyzőhelyettes, és a sorsolási bizottság 3 tagja előtt került sor. A szerencse az alábbi 3 JÓFEJ tagunknak kedvezett:
Elolvasom Eddig 16 hozzászólás érkezett
2010 utolsó heti JÓFEJ pontgyűjtő játékának nyertesei
A 2010-es év utolsó LEGJOBBFEJ játék fordulója a korábbiaknál is szorosabb befutót hozott. A harmadik helyezett játékos csupán 1 JÓFEJ ponttal maradt le a dobogó második helyéről.
Elolvasom Eddig 31 hozzászólás érkezett
Boldog új évet mindenkinek!
Vidám pillanatokat, felhőtlen szórakozást kívánunk minden kedves JÓFEJ tagunknak!
Ne feledkezzetek meg a JÓFEJ 7 pontjáról, szervezzétek meg hogyan fogtok hazajutni a szilveszteri buliból, és vigyázzatok magatokra és társaitokra egyaránt!
Elolvasom Eddig 23 hozzászólás érkezett
Az 51. heti JÓFEJ pontgyűjtő játék nyertesei
Újabb hét, újabb három nyertes. Bár az elmúlt hetekben sorra dőltek meg a pont-rekordok, mégis az 51. hét sikerült a legizgalmasabbra, ez hozta az eddigi legszorosabb befutót.
Az első és a második helyezett között csupán 3 azaz három pont volt a különbség.
Elolvasom Eddig 14 hozzászólás érkezett
Boldog karácsonyt mindenkinek!
Kedves JÓFEJek!
Meghitt, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!
Az ünnepi alkalmakkor is legyetek JÓzan Felelős Járművezetők! Vigyázzatok magatokra és másokra!
Elolvasom Eddig 15 hozzászólás érkezett
Az 50. heti JÓFEJ pontgyűjtő játék nyertesei
Meg vannak a LEGJOBBFEJ játék 50. heti fordulójának győztesei. Dobogós helyezettjeink minden korábbi eredményt túlszárnyalva, összesen több mint 37000 pontot gyűjtöttek.
Reméljük, hogy az új szabállyal is sikerül hasonló eredményeket elérni.
Elolvasom Eddig 14 hozzászólás érkezett
Válts taktikát és legyél te a LEGJOBBFEJ a héten!
Izgalmasabbá tettük a LEGJOBBFEJ játékot! Válts taktikát és szerezd meg az áhított hátizsákot vagy pendrive-ot! Ha már kifogytál az ötletekből, fordulj a barátaidhoz, ők mindig kisegíthetnek! Elevenítsd fel a játékszabályokat, érdemes!
Elolvasom Eddig 103 hozzászólás érkezett
Kvíz-rajongók figyelem!
Újabb kérdésekkel gazdagítottuk a kvíz játékot. Elgondolkodtató, megdöbbentő, meglepő és mulatságos válaszok az érdekes kérdésekre. Vajon te tudod a helyes választ? Próbáld ki! Ne feledd, a helyes válasz 1 JÓFEJ pontot ér a Legyél te a LEGJOBBFEJ a héten játékban!
Elolvasom Eddig 66 hozzászólás érkezett
A 49. heti JÓFEJ pontgyűjtő játék nyertesei
Meg vannak a LEGJOBBFEJ játék 49. heti fordulójának győztesei. Ez a forduló is szoros befutót, és rekord pontszámokat hozott. Az első két helyezett egyenként több mint 11.000 pontot gyűjtött.
Elolvasom Eddig 32 hozzászólás érkezett
Küldj videot 5 JÓFEJ pontért!
Küldjetek olyan videokat melyek a járművezetéssel és/vagy alkoholfogyasztással kapcsolatosak. Lehet elgondolkodtató, tanulságos, vagy vicces mint ez:
Elolvasom Eddig 10 hozzászólás érkezett
A 48. heti JÓFEJ pontgyűjtő játék nyertesei
Lezárult a LEGJOBBFEJ játék 48. heti fordulója, ami igen szoros befutót hozott a második - harmadik helyen, hiszen csak 31 pont volt a különbség vasárnap éjféli záráskor.
Elolvasom Eddig 28 hozzászólás érkezett
Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et!
Itt az idő, hogy kijelöljük a Józan Felelős Vezetés Napját, amikor megünnepelhetjük és másokkal is megoszthatjuk a JÓFEJség lényegét.
A Magyar Sörgyártók Szövetsége Téged is meghív, hogy szavazatoddal segíts kiválasztani a dátumot. Szavazatod most duplán értékes, hiszen esélyt kínál egy iPad megnyerésére, hogy mindig online lehess.

Elolvasom Eddig 27 hozzászólás érkezett
Legyél Te a LEGJOBBFEJ a héten!
Kedves JÓFEJ! A weboldalon található számos izgalmas funkció mellett még egy kis taktikai játékkal is megleptünk. A „Legyél Te a LEGJOBBFEJ a héten!” játékunk keretében, minden JÓFEJ tagunk az aktivitásaiért JÓFEJ pontokat kap. Hogy a játékos kedvet fokozzuk, a legtöbb pontot összegyűjtő első 3 játékost ajándékkal jutalmazzuk.
2010-ben javult a közúti közlekedés biztonsága
Jó híreket kaptunk az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságtól. A rendőrség előzetes adatai alapján 2010 első 10 hónapjában tovább javult a közúti közlekedés biztonsága.
"A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy január 01. és október 31. között a hazai közutakon összesen 13 641 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt, s ez a tavalyi azonos időszak 15 055 baleseteihez képest 9,39 %-os csökkenést jelent.*" – olvashatjuk a Bizottság honlapján.
Elolvasom Eddig 39 hozzászólás érkezett
Útvonaltervező
Találd meg a leggyorsabb utat a discoból az otthonodig, vagy a legolcsóbbat, esetleg mindkettőt!
Tovább>
Sztori ajánló
Felejthetetlen élményt akartam szerezni a fiaimnak azzal, hogy a Mikulás szánon érkezik hozzájuk. Az élmény felejthetetlen volt, de a Mikulásban már nem hisznek....
Tovább >
Heti JÓFEJ toplista
A heti pontgyűjtésről >Hírfolyam
| 07:16 | Marcsi hozzászólt a hét kérdéséhez. |
| 07:10 | Marcsi hozzászólt a(z) Mit gondolsz erről a felhívásról? Visszatart az ittas vezetéstől? című képhez. |
| 07:25 | Marcsi hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| 19:15 | SZTIKE hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| 15:52 | Zsolti hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| További események > | |















