Állásajánlat józan sofőröknek
Angliai egyetem nem részeges diákoknak kínál munkát, a feladat buli után megfáradt diáktársaik kísérése, hazafuvarozása.
A cambridge-i egyetemen megéri józannak marad, ugyanis ez a feltétele az intézményt által kínált munkalehetőség megszerzésének. Az egyetemen a sikeres vizsgák letétele után az ünneplő diákok gyakran elvesztik önkontrolljukat, botrányosan viselkednek és veszélyesen közlekednek hazajutáskor. Így az ő kísérésükre, biztonságos hazajuttatásukra keres jelentkezőket az egyetem.
„A szeszmentes estet vállaló, telefonügyeletben lévők jó pénzt kapnak a támolygók hazasegítéséért, akár száz font – 30 ezer forint – is ütheti a markukat (bár az egyetem még nem szabta meg pontosan a tarifát, nyilván lesznek nehezítő tényezők, amelyért jogosan számolnak fel magasabb árat)” - írja a Nők Lapja Cafe.
Ki adja a fizetést az egyetem vagy a részeg diáktárs? A részegeskedő, ugyanis az egyetem „részegadó” megfizetésére kötelezi, így az egész rendszer teljesen öneltartó lesz.
A támogatók előzetesen még speciális részegkezelési képzésben is részesülnek az egyetem ápolónőjének köszönhetően. A diákok örülnek a pénzkereseti lehetőségnek, többszörös a túljelentkezés a feladatra – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
/Forrás: www.boraszportal.hu/
Hozzászólások
|
Marcsi - 2011-06-23 15:31:39
Biztos vagyok abban ,hogy rengeteg jelentkező lessz hizsen nem kis pénzről vanszó,aki nemiszik jóljőn a nem nehezen megkeresett pénz,. |
|
Csaba - 2011-07-06 19:28:04
ezt magyar országon is bevezethetnék, biztos lenne rá jelentkező, én is vállalnék ott munkát |
|
Marcsi - 2011-07-06 20:03:56
Talán egyszer nállunk is bevezetik. |
|
Manduha - 2011-07-06 20:39:52
Én is biztos bevállalnám 2. munkahelynek. |
|
Reni - 2011-07-10 19:43:21
én elsőnek is :D |
|
Peti - 2011-07-11 13:32:45
:D |
|
Ritu - 2011-07-11 14:05:57
Ez nagyon jó! |
Mondd el Te is a véleményed!
Útvonaltervező
Találd meg a leggyorsabb utat a discoból az otthonodig, vagy a legolcsóbbat, esetleg mindkettőt!
Tovább>
Sztori ajánló
Felejthetetlen élményt akartam szerezni a fiaimnak azzal, hogy a Mikulás szánon érkezik hozzájuk. Az élmény felejthetetlen volt, de a Mikulásban már nem hisznek....
Tovább >
Heti JÓFEJ toplista
A heti pontgyűjtésről >Hírfolyam
| 07:16 | Marcsi hozzászólt a hét kérdéséhez. |
| 07:10 | Marcsi hozzászólt a(z) Mit gondolsz erről a felhívásról? Visszatart az ittas vezetéstől? című képhez. |
| 07:25 | Marcsi hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| 19:15 | SZTIKE hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| 15:52 | Zsolti hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| További események > | |
















