Az Év Taxisa

A Brandhouse és az RTMC által Dél-Afrikában szervezett kampány során újra megválasztották az „Év Taxisát”. Nyolc évvel ezelőtt hozták létre a kitüntetést, kampányuk szlogenje „Első a közlekedésbiztonság”.
A kampány arra törekszik, hogy a taxisok és a forgalom többi közlekedőjének figyelmét felhívja a közutak biztonságára, kiemelve a baleset előidézését kiváltó leggyakoribb tényezőket. Ilyen például a vezető fáradtsága, ittas vezetés vagy gyorshajtás. A cél, hogy a megválasztott személy felelős járművezetőként példát mutasson, minden taxis és a közlekedésben résztvevő számára.
A tavalyi kampányidőszakban több mint 2240 taxisofőrt elméleti és gyakorlati vizsgákon teszteltek, a kilenc tartomány legjobbjai kerültek az országos döntőbe, ahol kiderült ki az „Év Taxisa”. A szervezők így minden évben felhívják a figyelmet a közlekedésbiztonság fontosságára és a megmozdulások alkalmával az egyes taxiállomások sofőrjének felkészültségét is ellenőrzik. 2010-es kampány egyik érdekességének számított, hogy Cecilia Moroke Limpopo tartomány regionális döntőjének nyertese személyében, a kezdeményezés elindulása óta először került női taxis az országos döntőbe.
A nyertes Raymond Ngomane, Mpumalanga tartomány sofőrre lett, aki az est végén most már saját taxijával távozhatott.
/Forrás: www.arrivealive.co.za/
Mondd el Te is a véleményed!
Útvonaltervező
Találd meg a leggyorsabb utat a discoból az otthonodig, vagy a legolcsóbbat, esetleg mindkettőt!
Tovább>
Sztori ajánló
Felejthetetlen élményt akartam szerezni a fiaimnak azzal, hogy a Mikulás szánon érkezik hozzájuk. Az élmény felejthetetlen volt, de a Mikulásban már nem hisznek....
Tovább >
Heti JÓFEJ toplista
A heti pontgyűjtésről >Hírfolyam
| 07:16 | Marcsi hozzászólt a hét kérdéséhez. |
| 07:10 | Marcsi hozzászólt a(z) Mit gondolsz erről a felhívásról? Visszatart az ittas vezetéstől? című képhez. |
| 07:25 | Marcsi hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| 19:15 | SZTIKE hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| 15:52 | Zsolti hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| További események > | |
















