Engedékeny kezdés után

szigoritas_2.jpg

Kínában, a korábbi években engedékenyek voltak az ittas vezetőkkel szemben, de az egyre magasabb szám arra ösztönöz, hogy szigorúbb intézkedésekre van szükség.

A rendőrség bevallása szerint közel fél millió sofőrt értek ittas vezetésen 2010-ben, ami 68%-os növekedést jelent 2009-hez képest. A hatóságok azt remélik, hogy határozottabb fellépéssel visszaszorítható az autópályákon elszenvedett közúti balesetek száma, és az ittas ország elnevezéssel se azonosíthatják többé államukat. A korábbi években az autósok csak akkor kerülhettek börtönbe ittas vezetés miatt, ha súlyos, halálos kimenetelű balesetet okoztak.

Május 1-én bevezetett törvény hatályba lépése óta a hatóságok fokozottan ellenőrzik a vezetőket és a kezdeményezés sikerességéhez híres személyek is a nevüket adták. Az új rendelkezés szerint az ittas járművezetőket bírsággal, hat hónapos börtönbüntetés és öt évre járművezetéstől való eltiltással büntetik. A súlyos balesetet okozók esetében a vezetéstől való eltiltás végérvényes.

Az új rendelkezés ellen sokan fellázadtak, de Li Gang ügyvéd szerint már most látszik a változás és csökkent az ittas vezetők száma.

„Az ittas vezetés nagyon veszélyes, nem számít, hogy van-e áldozat, azt meg kell tiltani, hogy a veszély ne állhasson fenn.”

/Forrás: www.guardian.co.uk /

 Mondd el Te is a véleményed!

Hozzászólás előtt be kell jelentkezned.

A hét kérdése

Jelenleg nincs aktív szavazás!

Mondd el véleményed >

Útvonaltervező

Találd meg a leggyorsabb utat a discoból az otthonodig, vagy a legolcsóbbat, esetleg mindkettőt!
Tovább>

Sztori ajánló

Felejthetetlen élményt akartam szerezni a fiaimnak azzal, hogy a Mikulás szánon érkezik hozzájuk. Az élmény felejthetetlen volt, de a Mikulásban már nem hisznek....
Tovább >

Heti JÓFEJ toplista

  • SZTIKESZTIKE
  • ZsoltZsolt
  • Eni-ManóEni-Manó
  • esztiikeesztiike
  • topcomostopcomos
  • MarikaMarika
  • Scooby DooScooby Doo
  • ChiliChili
A heti pontgyűjtésről >

Legfrissebb képek

  • Mit gondolsz erről a felhívásról? Visszatart az ittas vezetéstől?
  • Van választásod!!!
  • Vigyázz saját és mások testi épségére is!
  • Egy pohár is számít!!
  • Ne kockáztass!!!!
  • Ne keverd!!!
  • sofőr fogadalom
  • Ne vezess ittasan!

Legújabb Jófejek

  • ingridingrid
  • ZsoltZsolt
  • NobiNobi
  • ZsoltiZsolti
  • Ilike4Ilike4
  • TimiTimi
  • Meska89Meska89
  • AdriAdri
Összes JÓFEJ megjelenítése >