Három órányi éjszakai vezetés ittas állapotot eredményez
Háromórányi éjszakai vezetéssel hasonló állapot alakul ki, mintha enyhén ittasan ülnénk a volán mögé, derül ki a hvg.hu által ismertetett tanulmányból.
Az alkohollal szemben a fáradtság mérésére nincs lehetőség, a hatóságok nem tudják kiszűrni a fáradt vezetőket, pedig az is legalább olyan veszélyes, mintha valaki részegen vezetne. A kísérletet a holland Utrechti Egyetemen végezték, ahol a fiatal tesztalanyoknak meghatározott ideig és meghatározott körülmények között kellett vezetniük. A résztvevők kettő, négy illetve nyolc órán keresztül folyamatosan vezettek, a feladatuk annyi volt, hogy 130 km/h sebességgel az autópályán minél pontosabban a sáv közepén haladjanak. Ezektől a tényezőktől való eltérést vizsgálták a kutatók.
Az eredményekből kiderült, hogy kétórányi folyamatos éjszakai vezetés után ugyanolyan figyelmetlenek voltak, mintha 0,5 ezrelékes lett volna a véralkoholszintjük, négy és fél óra után ez az érték a duplájára emelkedett. (Egy 80 kilogrammos egészséges férfi véralkoholszintje egy sör legurítása után körülbelül 0,4 ezrelékre ugrik.)
A kutatók az eredmények alapján a rendszeres pihenők fontosságára hívják fel a figyelmet, legalább két óránként tartsunk szünetet!
/Forrás: www.hvg.hu/
Hozzászólások
|
BladeMan - 2011-03-26 08:24:29
Én még fiatal versenyző vagyok, de biztosvagyok abban,hogy sokkal tőbb pihenő kell az éjszakai vezetéshez, |
|
SZTIKE - 2011-03-28 21:40:11
Az éjszakai vezetés veszélyesebb mint a nappali előbb elfárad a vezető ezért több kis pihenőket be kell iktatni |
|
Marcsi - 2011-03-30 07:37:36
Ezt a járművezető ugy is érzi a fáradságát ,ha sietnikell áljon meg ,szivjon fris levegőt ,kicsit tornáztassa meg magát ,felfrissűl és akár tovább is mehet, |
Mondd el Te is a véleményed!
Útvonaltervező
Találd meg a leggyorsabb utat a discoból az otthonodig, vagy a legolcsóbbat, esetleg mindkettőt!
Tovább>
Sztori ajánló
Felejthetetlen élményt akartam szerezni a fiaimnak azzal, hogy a Mikulás szánon érkezik hozzájuk. Az élmény felejthetetlen volt, de a Mikulásban már nem hisznek....
Tovább >
Heti JÓFEJ toplista
A heti pontgyűjtésről >Hírfolyam
| 07:16 | Marcsi hozzászólt a hét kérdéséhez. |
| 07:10 | Marcsi hozzászólt a(z) Mit gondolsz erről a felhívásról? Visszatart az ittas vezetéstől? című képhez. |
| 07:25 | Marcsi hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| 19:15 | SZTIKE hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| 15:52 | Zsolti hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| További események > | |
















