Minden sofőr megfújta Nagybajomban

breathalyzer_4.jpg

Az ittas járművezetők kiszűrésére először próbálták ki a szisztematikus légalkoholszondás ellenőrzést a Somogy megyei Nagybajomban. A vizsgálat során negyvenöt perc alatt 300 személyt ellenőriztek a rendőrök.

A közlekedési rendőrök Nagybajom központjába vonultak ki, ahol a körforgalmat elhagyó összes járművezetővel megfújatták az alkoholszondát. A hatóság által használt alkoholszonda nagyon érzékeny, így még az indulás előtt elfogyasztott kis mennyiségű alkohol kimutatására is képes. A vizsgálat során az autósok, motorosok mellett a hivatásszerűen vezetőket is szondáztatták, így autóbuszvezetőket, teherautósofőröket is ellenőriztek. A rendőrök 300 járművezetőt állítottak meg, közülük kettő személy bizonyult ittasnak.

A megyében először tartottak szisztematikus légalkoholszondás ellenőrzést. „Ez annyiban tér el a véletlenszerű ellenőrzéstől, hogy az összes járművet megállítják a rendőrök. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője nemzetközi tapasztalatokra utalva megjegyezte: elsőként a skandináv országokban kezdték el alkalmazni ezt a módszert, amelyet később egyre több ország vett át.”- olvasható a Somogyi Hírlap weboldalán.

A szigorú ellenőrzést az indokolta, hogy az elmúlt években a közúti balesetek 15-20 százalékát ittas vezetők okozták Somogy megyében. Az idei év augusztusáig bekövetkezett balesetek 15,2 százalékát okozták ittas személyek.   

/Forrás: www.sonline.hu/

 Mondd el Te is a véleményed!

Hozzászólás előtt be kell jelentkezned.

A hét kérdése

Jelenleg nincs aktív szavazás!

Mondd el véleményed >

Útvonaltervező

Találd meg a leggyorsabb utat a discoból az otthonodig, vagy a legolcsóbbat, esetleg mindkettőt!
Tovább>

Sztori ajánló

Felejthetetlen élményt akartam szerezni a fiaimnak azzal, hogy a Mikulás szánon érkezik hozzájuk. Az élmény felejthetetlen volt, de a Mikulásban már nem hisznek....
Tovább >

Heti JÓFEJ toplista

  • hunczuthunczut
  • JaniJani
  • Eni-ManóEni-Manó
  • topcomostopcomos
  • MarikaMarika
  • Scooby DooScooby Doo
  • ChiliChili
  • Menrich BrotherMenrich Brother
A heti pontgyűjtésről >

Legfrissebb képek

  • Mit gondolsz erről a felhívásról? Visszatart az ittas vezetéstől?
  • Van választásod!!!
  • Vigyázz saját és mások testi épségére is!
  • Egy pohár is számít!!
  • Ne kockáztass!!!!
  • Ne keverd!!!
  • sofőr fogadalom
  • Ne vezess ittasan!

Legújabb Jófejek

  • GumipöcökGumipöcök
  • SzabinkaSzabinka
  • ingridingrid
  • ZsoltZsolt
  • NobiNobi
  • ZsoltiZsolti
  • Ilike4Ilike4
  • TimiTimi
Összes JÓFEJ megjelenítése >