Nem találtak ittas buszsofőrt a rendőrök

A TISPOL – az európai közlekedésrendészeti szervek hálózata – „European Operation Bus” elnevezésű európai szintű közlekedésbiztonsági akciót tartott 2011. július 28-29-én. Az ellenőrzésben Magyarország, azon belül pedig a Bács-Kiskun megyei rendőrség is részt vett.
Az akció végrehajtása elsősorban az autóbuszvezetők közlekedési szabályok betartásának vizsgálatára irányult, függetlenül attól, hogy a járművet magyar vagy külföldi személy üzemelteti. Ennek megfelelően a rendőri igazoltatások során elsősorban az autóbuszokat és azok vezetőit ellenőrizték. A több mint 1200 rendőr közel 1700 járművet ellenőrzött a két napos akció keretében. Az ittas járművezetés gyanúja egyetlen esetben sem merült fel.
A vezetési és pihenőidő szabályait 17 buszvezető szegte meg. A járművek okmányait 20 esetben nem találták rendben, míg kilenc járműnél technikai hiányosságokat fedeztek fel a rendőrök. Biztonsági övvel, illetve gyermekbiztonsági rendszerrel kapcsolatos szabályszegést négy esetben tapasztaltak, további kilenc esetben egyéb szabálysértést követtek el. Az autóbusszal elkövetett szabályszegéseknél 28 esetben az elkövető külföldi volt - írta az ORFK.
/Forrás: www.baon.hu, www.klubradio.hu/
Hozzászólások
|
Eni-Manó - 2011-08-27 12:56:39
Megnyugtató, hogy ezek a hivatásos sofőrök komolyan veszik a munkájukat. |
|
BladeMan - 2011-08-27 21:55:09
Azlenne a megnyugtato,ha alkoholt senki nem fogyasztana vezetéskor . |
Mondd el Te is a véleményed!
Útvonaltervező
Találd meg a leggyorsabb utat a discoból az otthonodig, vagy a legolcsóbbat, esetleg mindkettőt!
Tovább>
Sztori ajánló
Felejthetetlen élményt akartam szerezni a fiaimnak azzal, hogy a Mikulás szánon érkezik hozzájuk. Az élmény felejthetetlen volt, de a Mikulásban már nem hisznek....
Tovább >
Heti JÓFEJ toplista
A heti pontgyűjtésről >Hírfolyam
| 07:16 | Marcsi hozzászólt a hét kérdéséhez. |
| 07:10 | Marcsi hozzászólt a(z) Mit gondolsz erről a felhívásról? Visszatart az ittas vezetéstől? című képhez. |
| 07:25 | Marcsi hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| 19:15 | SZTIKE hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| 15:52 | Zsolti hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| További események > | |
















