Németország alkoholzárral az ittas vezetők ellen

Németországban évente megközelíti az ötvenezret azoknak a száma, akiket ittas vezetésen érnek, és ezért végérvényesen vagy átmeneti időre eltiltják őket a vezetéstől. A berlini közlekedésügyi miniszter az alkoholzár bevezetésén gondolkodik, ami megakadályozná, hogy italozás után bárki a volán mögé ülhessen.


A szerkezet kipróbálását a nyári időszakra tervezik, amelynek lényege, hogy a leheletből megállítja, mennyi alkoholt fogyasztott a sofőr. Ha az érték magas, akkor letiltja a gyújtást, a vezetőnek esélye sincs a motor beindítására. Ez nem egyedi találmány, korábban már az Egyesült Államokban és Svédországban is bevezették a szerkezetet.
A közlekedésügyi miniszter és a német autóklub szerint az eszköz használatával nagyon sok, ittas vezetésből származó balesetet lehetne megelőzni, másrészt a sofőröknek is segítene a jogosítványuk elvesztésének a megelőzésében.


A szerkezettel kapcsolatosan ellenérvek is felmerültek figyelembe véve a már bevezetett országokban tapasztalat eredményeket. „Észak-Amerikában 40 millió esetet vizsgáltak, és arra a megállapításra jutottak, hogy az alkoholzár bevezetése nem változtatta meg gyökeresen az autósok szokásait. Azok esetében ugyanis, akiket csak átmeneti időre köteleztek a készülék használatára, az alkoholzár eltávolítása után visszatérő jelenség volt a bőséges szeszfogyasztás a vezetés előtt.” – olvasható az inforadio.hu internetes hírportál tudósításában.
Berlinben ezért önkéntes alapon szeretnék beszereltetni a szerkezetet, annak megállapítására, hogy valaki képes-e még tiszta fejjel hajtani kocsiját, vagy jobban teszi, ha eláll a vezetéstől.

/Forrás: inforadio.hu/

 Mondd el Te is a véleményed!

Hozzászólás előtt be kell jelentkezned.

A hét kérdése

Jelenleg nincs aktív szavazás!

Mondd el véleményed >

Útvonaltervező

Találd meg a leggyorsabb utat a discoból az otthonodig, vagy a legolcsóbbat, esetleg mindkettőt!
Tovább>

Sztori ajánló

Felejthetetlen élményt akartam szerezni a fiaimnak azzal, hogy a Mikulás szánon érkezik hozzájuk. Az élmény felejthetetlen volt, de a Mikulásban már nem hisznek....
Tovább >

Heti JÓFEJ toplista

  • hunczuthunczut
  • JaniJani
  • Eni-ManóEni-Manó
  • topcomostopcomos
  • MarikaMarika
  • Scooby DooScooby Doo
  • ChiliChili
  • Menrich BrotherMenrich Brother
A heti pontgyűjtésről >

Legfrissebb képek

  • Mit gondolsz erről a felhívásról? Visszatart az ittas vezetéstől?
  • Van választásod!!!
  • Vigyázz saját és mások testi épségére is!
  • Egy pohár is számít!!
  • Ne kockáztass!!!!
  • Ne keverd!!!
  • sofőr fogadalom
  • Ne vezess ittasan!

Legújabb Jófejek

  • GumipöcökGumipöcök
  • SzabinkaSzabinka
  • ingridingrid
  • ZsoltZsolt
  • NobiNobi
  • ZsoltiZsolti
  • Ilike4Ilike4
  • TimiTimi
Összes JÓFEJ megjelenítése >