Elbódított a kölnigőz
Mióta Pestre költöztem, elég ritkán jutok haza apámékhoz. Húsvétkor jó otthoni szokás szerint végigcitált a rokonságon, mert már évek óta nem láttak a nőrokonok. Persze kocsival mentünk, mert azért van távolság. Mindenhol tukmálták az italt. Én nem szoktam inni, mikor vezetek, egyébként se sokat, de ezt valahogy a kölnigőzben nem nagyon akarták megérteni. Hagyjam csak ott a kocsit, meg a mellékutcákban majd hazaevezünk stb., igaz, hogy nekem még utána haza is kellett volna furikáznom. A végén mégiscsak koccintanom kellett az unokatesóm 1 hónapos kislányára, ezt nem lehetett kihagyni, lett volna sértődés. A kertek alatt hazavezettem, betartva az összes közlekedési szabályt. Szerencsére rendőrrel nem találkoztunk, de az autópályát így már nem vállaltam be, otthon aludtam, kelhettem hajnalban, hogy másnap beérjek a munkahelyemre. Kivételes eset volt, tényleg nem jellemző rám és utólag már úgy érzem nem is igazán érte meg.
Hozzászólások
|
Ica - 2010-12-24 22:06:39
Hát szerencsédre nem kaptak el de akkor is nem éri meg kockáztatni! |
|
anvi - 2010-12-25 00:14:58
"ön dönt iszik vagy vezet!" eggyütt a kettő nem megy :) |
|
Eni-Manó - 2010-12-25 08:35:16
Nem értem az embereket. Sokan mondják, hogy nem szabad vezetni, ha iszol, aztán mégis van, hogy elbagatellizálják a dolgot, és nem képesek elfogadni, ha valaki nem iszik a társaságukban. |
|
Eni-Manó - 2010-12-26 12:36:56
Szilveszterkor még jobban kel figyelni, hiszen akkor szintén kötelező a koccintás. Éljen a kölyökpezsgő vagy egy alkoholmentes koktél, ha valaki vezetni szeretne! |
|
Marcsi - 2010-12-26 17:07:11
Marcsivagyok nemcsak a felelős munkámmiatt,nemiszom Trolibuszt. vezetek Nemharagszom az italért Csak érezzék az ital felelősségét Tudjanak Dőnteni. Nemcsak a saját egészségűkre.saját testi épségűkrevigyázzni Más Emberekére is vigyázzanak Mert MindenkitHazavárnak BOLDOG UJÉVET KIVÁNOK ŰDV MARCSI. |
|
Eni-Manó - 2010-12-26 22:05:09
Ha ittas sofőrrel - szerencsére - még nem találkoztam, de sokszor látom, hogy vezetés közben dohányoznak vagy mobiloznak, kockáztatva ezzel az utasok életét. Marcsi, jó olvasni, hogy komolyan veszed a munkád! |
|
Balinkó - 2010-12-27 16:19:13
ezt tényleg nehéz megérteni h minek tukmálják az emberbe a piát ha tudják jól hogy kocsival van és máshogy nem tudja megoldani a hazajutást |
|
gyuszi - 2010-12-27 17:27:43
Egyetértek Balinkó kommentárjával. |
|
tomeeeboy - 2010-12-27 20:28:56
Utólag lecsukni az ilyet! |
|
Ica - 2010-12-28 18:11:26
Mainap elmentunk fiammal az orvoshoz négyfiatal suhanc elötun jobra-balra mentek közben vilny lámpához értunk ...Az volkiirva akocsira most nedudálj mertalszok....majd leközeleb nedudáj mert pijázok... |
|
Balinkó - 2010-12-28 21:56:04
lehet igaz is volt Ica |
|
Virágka - 2010-12-29 12:31:48
hmm.. |
|
Virágka - 2010-12-29 12:33:03
..nekem sem tetszenek a különbféle autó-matricák.. |
|
Virágka - 2010-12-29 12:33:22
Vannak durvák, trágárak.. stb. |
|
Balinkó - 2010-12-29 13:03:04
de ugyan akkor persze vannak viccesek is amiken jót mulat az ember... múltkor a körúton láttam egy suzukit amire olyan matrica volt rányalva hogy "villamos pótló járat" |
|
Yastamba - 2011-01-02 12:34:22
Nekem se mert az ébernek nem kel piásnak leni hogy pillanatra oda néz és kész a baj,,,, |
|
SZTIKE - 2011-01-03 20:58:39
Már ez is hiba volt. |
|
Maszy - 2011-01-03 23:04:29
Szerencséd volt! De legközelebb kérj inkább alkoholmentes italt, azzal is lehet koccintani. |
|
Maszy - 2011-01-03 23:05:14
Nálunk legalábbis mindig van alkoholmentes pezsgő pont ilyen helyzetekre... |
|
Barbika - 2011-01-03 23:24:31
Olyan nincs, hogy nem lehet koccintani! Normális ember megérti, hogy ha autóval van, akkor nem iszik bármilyen alkalom is van! |
|
SZTIKE - 2011-01-05 16:29:05
üditővel koccintani |
|
Ica - 2011-01-09 22:18:03
Bár mivel lehet koccintani! Bár vízzel nem illik de ha nincsen jobb mint az és "kötelező koccintani" alkalom van akkor legyen víz! |
|
Kimi - 2011-01-11 18:29:35
Aki iszik s utána vezet, az meg is érdemli, ha a pokol kapuját kell zörgesse utána! |
|
Kimi - 2011-01-11 18:31:37
Ha csak magába tenne kárt akkor igyon, de ilyenkor mikor baj van mindig az ártatlan húzza a rövidebbet! |
|
Pitbull - 2011-03-07 07:48:23
Ha iszik arra is kell gondolni hogy nem csak magába tesz kárt hanem másokban is |
|
Ica - 2011-03-07 09:29:23
Nagyon sokan csak azzal törödik hogy pia legyen ,többi jön magától,,,Úgy se tudja kikerülni, |
|
Daww - 2011-07-05 17:45:57
Szerintem is alkoholmentes itallal kellett volna koccintani |
Mondd el Te is a véleményed!
Útvonaltervező
Találd meg a leggyorsabb utat a discoból az otthonodig, vagy a legolcsóbbat, esetleg mindkettőt!
Tovább>
Sztori ajánló
Felejthetetlen élményt akartam szerezni a fiaimnak azzal, hogy a Mikulás szánon érkezik hozzájuk. Az élmény felejthetetlen volt, de a Mikulásban már nem hisznek....
Tovább >
Heti JÓFEJ toplista
A heti pontgyűjtésről >Hírfolyam
| 07:16 | Marcsi hozzászólt a hét kérdéséhez. |
| 07:10 | Marcsi hozzászólt a(z) Mit gondolsz erről a felhívásról? Visszatart az ittas vezetéstől? című képhez. |
| 07:25 | Marcsi hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| 19:15 | SZTIKE hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| 15:52 | Zsolti hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| További események > | |
















