Emlékezetes keresztelő

Miért éreztem úgy, hogy jó ötlet kereszteződésben tolatni? Nem tudom, talán valami gyengítette az ítélőképességemet? A válasz határozottan igen.Két évvel ezelőtt nagy volt az öröm a családban, az öcsémnek gyönyörű, egészséges kisfia született. Megtisztelve éreztem magam, amikor engem kért fel a keresztanyaságra. A keresztelő napján kénytelen voltam kocsival érkezni, mert délután még volt egy fontos találkozóm és nem akartam senkit megkérni, hogy vigyen el. Utólag azt hiszem, hogy ezt a tervet nem igazán gondoltam át jól.

Ugyanis – állítólag valami hagyomány miatt – a két keresztszülőnek innia kell a gyermek egészségére, ha nem, balszerencsét hoz. Erre hogy mondhattam volna nemet? Persze most már tudom, hogy sok egyéb megoldás is létezik, de akkor nem utasítottam vissza és kétszer, oké talán háromszor is koccintottam a jelenlévőkkel. Ezután minden figyelmeztetés ellenére kocsiba ültem és vezettem.Nem volt egy jó döntés, ugyanis az egyik kereszteződésben, jobbra kanyarodás közben balra néztem és annyira közelinek tűnt a menetrend szerint közlekedő busz, hogy gyorsan a fékbe tapostam és elkezdtem visszatolatni, hogy el tudjon menni. Mi történt? Egyrészt a busz nem is volt olyan közel, mint én képzeltem, másrészt a kocsi a hátam mögött igen. Következmények: borsos büntetés, több órás fennakadás a forgalomban, mérges tömeg. Két dologra jöttem rá az alkohol nincs jó hatással a vezetői képességemre és hogy nem könnyű a keresztszülőség.

Következő?

 Hozzászólások

BladeMan - 2011-05-21 06:53:03

Nem éri meg ,alkoholt fogyasztani,lehet koccintani de nem iszod meg ,

Marcsi - 2011-05-24 10:46:30

Most te a babona miatt vagy az ital miatt ittad meg mert a kifogás az nem jó..

 Mondd el Te is a véleményed!

Hozzászólás előtt be kell jelentkezned.

A hét kérdése

Jelenleg nincs aktív szavazás!

Mondd el véleményed >

Útvonaltervező

Találd meg a leggyorsabb utat a discoból az otthonodig, vagy a legolcsóbbat, esetleg mindkettőt!
Tovább>

Sztori ajánló

Felejthetetlen élményt akartam szerezni a fiaimnak azzal, hogy a Mikulás szánon érkezik hozzájuk. Az élmény felejthetetlen volt, de a Mikulásban már nem hisznek....
Tovább >

Heti JÓFEJ toplista

  • hunczuthunczut
  • JaniJani
  • Eni-ManóEni-Manó
  • topcomostopcomos
  • MarikaMarika
  • Scooby DooScooby Doo
  • ChiliChili
  • Menrich BrotherMenrich Brother
A heti pontgyűjtésről >

Legfrissebb képek

  • Mit gondolsz erről a felhívásról? Visszatart az ittas vezetéstől?
  • Van választásod!!!
  • Vigyázz saját és mások testi épségére is!
  • Egy pohár is számít!!
  • Ne kockáztass!!!!
  • Ne keverd!!!
  • sofőr fogadalom
  • Ne vezess ittasan!

Legújabb Jófejek

  • GumipöcökGumipöcök
  • SzabinkaSzabinka
  • ingridingrid
  • ZsoltZsolt
  • NobiNobi
  • ZsoltiZsolti
  • Ilike4Ilike4
  • TimiTimi
Összes JÓFEJ megjelenítése >