Fiatalság bolondság
Főiskolás koromban alig vártam a hétvégéket, mert ilyenkor szombat este mindig bevágódtunk a haverom kocsijába és mién volt az éjszaka. Tomboltunk a bulikon vagy sörözgettünk a törzshelyünkön és újra és újra jókat röhögtünk a régi balhékon, sztorikon. Persze mire hajnalban haza indultunk, már kellően vidám volt a hangulat, és magas a hangerő. Bömböltettük a zenét, húztuk egymást és időről időre előkerült valami hülye ötlet amivel próbára tehetjük egymás bátorságát. Egyik alkalommal azt találtuk ki, hogy a kocsit vezető haver milyen gyorsan tudja bevenni a következő éles kanyart. Persze bíztattuk ezerrel, és ő azonnal benne volt a buliban. Mondanom sem kell, hogy kisodródtunk és fejre álltunk. Totálra ment a kocsi, ami persze a haverom faterjáé volt, mi meg csak a bekapcsolt öveknek köszönhettük, hogy „csak” pár csonttöréssel, horzsolással megúsztuk a dolgot. Gyakran eszembe jut, hogy lehettük ilyen felelőtlenek, hiszen sokkal rosszabbul is végződhetett volna. Van egy kisfiam, és ha nagyobb lesz, el fogom ezt neki mesélni, mint intő példa, hogy soha ne csináljon ilyen ostobaságot.
Hozzászólások
|
Zsókuci - 2011-01-07 20:48:39
Hát reméljük, a gyerek felelősebben fog majd viselkedni, és mértékletesebb lesz az ivászatban is. |
|
Zsókuci - 2011-01-07 20:49:09
De legalább ne üljön majd volán mögé, ha lerészegedett! |
|
SZTIKE - 2011-01-08 20:59:07
Viccnek is rossz. |
|
Ica - 2011-01-09 22:13:07
Szerencsétek volt! |
|
Ica - 2011-01-09 22:14:00
Sokkal rosszabbul járt a fiam volt évfolyam társa! |
|
Ica - 2011-01-09 22:15:10
A srác ivott és 2 haverjával és 2 csajjal egy kocsiban feltekeredtek a fára! |
|
Dorkamorka - 2011-01-10 10:04:17
Ki gondolná hogy ennyi mindenre gondolni kell, de jogos, mert hát a násznép mulatozás után nem biztos hogy ura a cselekedeteinek. |
|
Kimi - 2011-01-11 18:27:39
Tanítani kell a gyerkőcöt, hogy ne legyen olyan hülye mint a szülő! |
|
Yastamba - 2011-01-11 18:41:06
Persze hogy tanítani kell de egyes gyereken semmi nem marad meg csak a rossz! |
|
Fecó - 2011-01-12 08:20:40
Sajnos a tomboló fiatalok sokszor nem gondolkodnak. |
|
Fecó - 2011-01-12 08:21:12
Ilyenkor azt hisszük, hogy soha sem lesz probléma. |
|
Fecó - 2011-01-12 08:22:04
Aztán egy szembe jövő jármű, egy éles kanyar, vagy egy csúszós útszakasz és lekapcsoltákma villanyt. |
|
Fecó - 2011-01-12 08:23:18
Mindenképpen el kell a gyerekeinknek mondani, amin esetleg már mi átestünk, hogy nehogy gondjaik legyenek. |
|
Fecó - 2011-01-12 08:24:50
Sajnos ilyenkor is lehet probléma, mindig van vétlen szereplő is. |
|
Kimi - 2011-01-12 09:20:44
Az alkohol bátorrá tesz mindenkit! |
|
Kimi - 2011-01-12 09:21:40
Amikor meg beüt a baj, akkor meg csak siránkoznak, már ha tudnak! |
|
Yastamba - 2011-01-14 17:17:04
Az alkohol butít öl és nyomorba is dönt! |
|
Yastamba - 2011-01-14 17:17:59
De bátor és meggondolatlan és topa is lesz tőle az ember! |
|
Ica - 2011-01-31 23:30:03
Sok fiatal a szorakozás véget balhéba és ivásba kezd mert ők a nagy fiúk,, |
|
Zsani - 2011-03-10 11:12:26
Némelykor meggondolatlanok a fiatalok sokszor nem érzékelik a veszély súlyát |
|
Jani - 2011-03-10 11:23:06
Mi eböl a tanulság ne vezess ha ittál, csak józanul vezess,, szerencse-a szerencsétlenségben hogy nem nagy baj lett, mert biztonsági öv bevolt kapcsolva???,, |
|
Yastamba - 2011-03-10 11:48:53
Mindig józanul vezzess ,JÓFEJ MINDIG MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖT JÓZAN MARAD??Még jó hogy fejre áltt a kocsi nem lett nagyobb baj??, |
|
Marcsi - 2011-03-22 06:36:51
Havetsz soha ne en gedd befojyásolni magad ,légy erős és határozott, |
Mondd el Te is a véleményed!
Útvonaltervező
Találd meg a leggyorsabb utat a discoból az otthonodig, vagy a legolcsóbbat, esetleg mindkettőt!
Tovább>
Sztori ajánló
Felejthetetlen élményt akartam szerezni a fiaimnak azzal, hogy a Mikulás szánon érkezik hozzájuk. Az élmény felejthetetlen volt, de a Mikulásban már nem hisznek....
Tovább >
Heti JÓFEJ toplista
A heti pontgyűjtésről >Hírfolyam
| 07:16 | Marcsi hozzászólt a hét kérdéséhez. |
| 07:10 | Marcsi hozzászólt a(z) Mit gondolsz erről a felhívásról? Visszatart az ittas vezetéstől? című képhez. |
| 07:25 | Marcsi hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| 19:15 | SZTIKE hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| 15:52 | Zsolti hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| További események > | |
















