Mély álom
Előfordult már veled valaha, hogy olyan mélyen aludtál, hogy a külvilágból semmit nem érzékeltél? Ébredtél már arra, hogy a tábortűz nagyobb, mint amilyennek képzelted? Én igen, de a tűz nem tábortűz volt és az álom nem szép.
Jó pár évvel ezelőtt történt, de mind a mai napig sokszor eszembe jut, hogy milyen jó, hogy akkor, ott, végül nem vezettem. Főiskolások voltunk, örültünk a sikeres vizsgáknak és a buli állt életünk középpontjában. Minden buliban benne voltunk, kötelező volt a megjelenésünk, mert mi garantáltuk a király hangulatot. A szüleim jó fejek, így ha kértem a járgányt mindig ideadták, így a távolság nem volt akadály, bárhova eljuthattunk.
Mivel én voltam a sofőr nem akartam inni, de addig győzködtek, hogy fiatal még az este, hogy beadtam a derekam. Jó pár kör után már éreztem, hogy kicsit gyorsabban forog a Föld, mint ahogy megszoktam, egyáltalán éreznem kellene ezt. Na ennél a gondolatnál sejtettem, hogy nem lesz könnyű haza vinni a járgányt, meg a srácokat. Valahol látni véltem, hogy ha ledőlök egy-két órácskára, akkor simán kijózanodhatok, így kimentem a kocsiba és mély álomba zuhantam.
Nem állítom, hogy láttam a kocsitól pár méterre lévő faházakat, azt meg tuti fix nem vettem észre, hogy közülük az egyik lángra kapott. Amit ébredéskor láttam, az enyhén sokkolt, két – három szirénázó tűzoltókocsi parkolt közvetlenül mellettem és oltották a házikót. A cikki az egészben, hogy nem is erre kelletem, hanem a haverok ébrezgettek, hogy indulhatnánk.
Ekkor hoztam meg életem talán egyik legjobb döntését, ugyanis nem voltam hajlandó hazavezetni, de másnak se engedtem meg. Többe került a buli, mint ahogy terveztünk – nem volt olcsó a hazajutás – de megérte, mert így biztosan mindenki épségben hazaért.
Hozzászólások
|
BladeMan - 2011-05-21 06:49:17
Helyesen cselekedtél ,Józan gondolkodású járművezető vállik belőled. |
|
Marcsi - 2011-06-21 18:52:30
Ígaz a tűzet ataludtad ,dejóldőntőttél ,hogy a tőbbiek testi épségét nem veszélyeztedted sőt a magadét sem .. |
Mondd el Te is a véleményed!
Útvonaltervező
Találd meg a leggyorsabb utat a discoból az otthonodig, vagy a legolcsóbbat, esetleg mindkettőt!
Tovább>
Sztori ajánló
Felejthetetlen élményt akartam szerezni a fiaimnak azzal, hogy a Mikulás szánon érkezik hozzájuk. Az élmény felejthetetlen volt, de a Mikulásban már nem hisznek....
Tovább >
Heti JÓFEJ toplista
A heti pontgyűjtésről >Hírfolyam
| 07:16 | Marcsi hozzászólt a hét kérdéséhez. |
| 07:10 | Marcsi hozzászólt a(z) Mit gondolsz erről a felhívásról? Visszatart az ittas vezetéstől? című képhez. |
| 07:25 | Marcsi hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| 19:15 | SZTIKE hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| 15:52 | Zsolti hozzászólt Mikor legyen a JÓFEJ Nap? – Szavazz és nyerj iPad-et! című írásunkhoz. |
| További események > | |
















