Na, mit tudtam meg a hentesről?

Újévkor első utam a henteshez vezetett, mert igen megcsappant az élelmiszerkészletünk az ünnepek alatt. Miközben kiszolgált, kicsit elbeszélgettünk az ünnepekről. Mesélte, hogy a fia a barátaival szilveszteri buliban volt, ő meg otthon az asszonnyal és egy baráti házaspárral, de nem volt mulatozás, még a pezsgőbe is épp hogy csak belekortyolt. Már kezdtem csodálkozni mikor lett absztinens, mert nem gondoltam volna, hogy a 100 kilós nagybajuszú hentesem nem barátja a jóféle sörnek, bornak. Erre elmesélte, hogy a fiát megkérdezte indulás előtt, ugyan hogyan fognak a szomszéd városban levő buliból hazajönni. A fiatalok nagy ötlete az volt, hogy az egyik lányka épp nemrég szerezte meg a jogsit, nem nagyon szokott inni, úgyhogy ő fog vezetni, a fiúk meg bulizhatnak nyugodtan. „Hát tudom én, hogy megy ez ilyenkor. Beisznak, aztán csak bíztatják azt a kislányt, hogy nyomjad neki, gyorsabban, az meg nem mer nemet mondani, aztán kész a baj. Hát inkább elvittem őket kocsival és mondtam, hogy hívjanak fel, ha kibulizták magukat és majd értük megyek. Úgyhogy én meg szilveszter este nem is iszogathattam, mert a fiatalokat fuvaroztam. De legalább nem kellett aggódnom, hogy haza érnek-e épségben.” – mesélte.

Következő?

 Hozzászólások

gyuszi - 2011-02-11 11:29:45

Felelősségteljes szülői hozzáállás és példás JÓFEJ magatartás .

Yastamba - 2011-02-14 08:47:01

A jó Fej apuka mindig minden -körülmények között kéznél van a gyerekekért,,, SZÉP GESZTUS?????

Ica - 2011-02-14 09:19:11

Bár csak minden szüllö ilyen jófej lenne??,

Ica - 2011-02-14 09:23:01

Nagyon sok szüllö azt se tudja gyereke hol van merre jár egész nap,,Kellenének tőb jó FEJ SZÜLLŐ??????

Yastamba - 2011-02-27 10:45:02

Legalább a hentes jó döntést hozott,,,Példa mútató?? JÓ FEJ MINDIG TUDJA HOGY MIT CSELEKSZIK??

SZTIKE - 2011-02-27 11:01:16

Hentes jól döntött igazi JÓFEJ

SZTIKE - 2011-02-27 11:03:18

Minden szülőnek ilyen felelős szülőnek kellene lenni

Yastamba - 2011-02-27 11:40:05

A HENTEST IS BELEHETNE VENNI A JÓ FEJ JÁTÉKBA???? MEG ÉRDEMLI??

erzsike2106 - 2011-04-16 10:37:55

Ez nagyon jó meglátás volt a fiatalokra nézve szerintem:D

 Mondd el Te is a véleményed!

Hozzászólás előtt be kell jelentkezned.

A hét kérdése

Jelenleg nincs aktív szavazás!

Mondd el véleményed >

Útvonaltervező

Találd meg a leggyorsabb utat a discoból az otthonodig, vagy a legolcsóbbat, esetleg mindkettőt!
Tovább>

Sztori ajánló

Felejthetetlen élményt akartam szerezni a fiaimnak azzal, hogy a Mikulás szánon érkezik hozzájuk. Az élmény felejthetetlen volt, de a Mikulásban már nem hisznek....
Tovább >

Heti JÓFEJ toplista

  • hunczuthunczut
  • JaniJani
  • Eni-ManóEni-Manó
  • topcomostopcomos
  • MarikaMarika
  • Scooby DooScooby Doo
  • ChiliChili
  • Menrich BrotherMenrich Brother
A heti pontgyűjtésről >

Legfrissebb képek

  • Mit gondolsz erről a felhívásról? Visszatart az ittas vezetéstől?
  • Van választásod!!!
  • Vigyázz saját és mások testi épségére is!
  • Egy pohár is számít!!
  • Ne kockáztass!!!!
  • Ne keverd!!!
  • sofőr fogadalom
  • Ne vezess ittasan!

Legújabb Jófejek

  • GumipöcökGumipöcök
  • SzabinkaSzabinka
  • ingridingrid
  • ZsoltZsolt
  • NobiNobi
  • ZsoltiZsolti
  • Ilike4Ilike4
  • TimiTimi
Összes JÓFEJ megjelenítése >