Ne haragudj csődöt mondtam

Mi az, amit minden srác szeretne elkerülni? Ha egy bomba nő segítséget kér, akkor ne mondjon csődöt. Sajnos nekem sikerült csődöt mondanom….
A haverokkal egy igazán jól sikerült buliból tartottunk hazafelé, mindenki legurított egy – két pohárkával. Tudtam, hogy nem lenne szabad vezetnem, de a srácok meggyőztek, amúgy is bírom az alkoholt nem lesz gond. Hogy ne szúrjanak ki minket az utakon lassan haladtam a kocsival, már messziről észrevettük, hogy egy dögös csaj áll a kocsija mellett, mert defektet kapott. Mivel jó srácok vagyunk megdumáltuk, hogy megállunk segíteni, hátha a végén a telefonszámát is megadja. Mint utólag kiderült nem a legjobb döntés volt részünkről.   
Már a parkolásnál rosszul indítottunk, a hirtelen fékezésnél „enyhén” benéztük a távolságot és kicsit előrébb gurítottuk az álló autót. Na ezt még valahogy kidumáltuk és mivel semmi baja nem lett a kocsiknak – még jó hogy legalább lassan mentünk – áttérhettünk a következő harci feladatra, a kerékcserére. Ki tudná megmondani, hogy az alkohol egyszerre, egy időben, hány képességünket képes befolyásolni? Nekem fogalmam sincs, de tuti, hogy sokat, mert már a csavar eltalálása is gondot jelentet, arról meg ne is beszéljünk, hogy milyen nehéz eltalálni a megfelelő irányt, pedig annyira igyekeztünk. Végül el kellett ismernünk, ha addig még nem találta ki, hogy ez a kerékcsere most nem fog összejönni. Közben megérkezett a csaj pasija, aki az állapotunk láttán lenyúlta slusszkulcsot és nem engedte, hogy tovább menjünk, inkább hazafuvarozott minket is. Na igen, a végén ő lett az est hőse ...

Következő?

 Hozzászólások

Marcsi - 2011-04-29 20:41:33

Nagyon rosszul tettétek, hogy ittassan kocsiba űltetek, vszont a Hőlgy barátja ,józanul ,határozottan megakadályozta ,a ti tragédiátokat.

erzsike2106 - 2011-04-30 14:12:32

nem semmik vagytok köszönjétek meg a fickónak hogy egyből a rendőrséget hívta....

BladeMan - 2011-05-01 06:40:30

Az alkohol felbátoritja őket ,nem gondolkodnak , kóhogy igy tőrtént ,nemlett senkinek semmi baja.

Marcsi - 2011-05-14 02:50:12

Biztosvagyok abban,hogy ittasan nem űlsz kocsiba de ugye, segiteni azért megállsz ahőlgyeknek?????.

 Mondd el Te is a véleményed!

Hozzászólás előtt be kell jelentkezned.

A hét kérdése

Jelenleg nincs aktív szavazás!

Mondd el véleményed >

Útvonaltervező

Találd meg a leggyorsabb utat a discoból az otthonodig, vagy a legolcsóbbat, esetleg mindkettőt!
Tovább>

Sztori ajánló

Felejthetetlen élményt akartam szerezni a fiaimnak azzal, hogy a Mikulás szánon érkezik hozzájuk. Az élmény felejthetetlen volt, de a Mikulásban már nem hisznek....
Tovább >

Heti JÓFEJ toplista

  • hunczuthunczut
  • JaniJani
  • Eni-ManóEni-Manó
  • topcomostopcomos
  • MarikaMarika
  • Scooby DooScooby Doo
  • ChiliChili
  • Menrich BrotherMenrich Brother
A heti pontgyűjtésről >

Legfrissebb képek

  • Mit gondolsz erről a felhívásról? Visszatart az ittas vezetéstől?
  • Van választásod!!!
  • Vigyázz saját és mások testi épségére is!
  • Egy pohár is számít!!
  • Ne kockáztass!!!!
  • Ne keverd!!!
  • sofőr fogadalom
  • Ne vezess ittasan!

Legújabb Jófejek

  • GumipöcökGumipöcök
  • SzabinkaSzabinka
  • ingridingrid
  • ZsoltZsolt
  • NobiNobi
  • ZsoltiZsolti
  • Ilike4Ilike4
  • TimiTimi
Összes JÓFEJ megjelenítése >