A programról

Ki a JÓFEJ? – a Józan Felelős Járművezető

A Magyar Sörgyártók Szövetsége elkötelezett a józan, felelős járművezetői magatartás népszerűsítése iránt. A JÓFEJ azaz Józan Felelős Járművezető Program a Magyar Sörgyártók Szövetségének társadalmi szerepvállalás programja, mely az alkoholfogyasztáshoz és járművezetéshez nélkülözhetetlen felelős magatartást ösztönzi.

A három vezető sörgyártót tömörítő szervezet 2005-ben, az Európai Sörgyártók Szövetségének tagjai által indított, az ittas járművezetés ellen fellépő, kreatív kampányok mintájára hirdette meg Magyarországon saját programját.

A JÓFEJ Program nem egy hagyományos értelemben vett "iszik vagy vezet" kampány. Nem a negatívumok hangsúlyozására, az elrettentésre épít, hanem pozitív, mindenki által felvállalható, követhető szerepmodellként állítja elénk a józan felelős járművezetői magatartást.

A program honlapja azzal a céllal jött létre, hogy közös találkozási pontot, mindenki számára nyitott kommunikációs felületet biztosítson a felnőtt módon gondolkodó, felelősséget vállaló JÓFEJek számára.

Azért, hogy a JÓFEJek könnyen önmagukra ismerhessenek, illetve társaikban is azonosíthassák a JÓFEJet, megfogalmaztuk ki is a Józan Felelős Járművezető:

A JÓFEJ 7 ismérve:

  1. a kormány mögött mindig józan
  2. vigyáz saját és mások testi épségére
  3. segít másoknak is józan döntést hozni
  4. előre tervez, és már buli előtt tudja, hogyan fog épségben hazajutni
  5. bátran nemet mond a veszélyes helyzetekre
  6. tisztában van az alkohol hatásaival és saját korlátaival
  7. már a következő bulira is készül

 

Célunk, hogy egy aktív, élő közösséget hozzuk létre. Tudjuk, hogy JÓFEJnek lenni nem mindig könnyű, néha lemondásokkal is jár, de megéri, és mindig a legjobb választás.

A JÓFEJek közösségébe várunk minden 18. életkorát betöltött járművezetőt, aki szerint JÓFEJnek lenni nem ciki, és nem is kiváltság, hanem bárki számára megvalósítható, követendő, valóban pozitív jellemvonás.

Csatlakozz Te is a JÓFEJ közösséghez! Regisztrálj, építs saját profilt, köss új barátságokat és hívd meg ismerőseidet, barátaidat is, hogy a JÓFEJek tábora egyre népesebb legyen.

Köztünk a helyed, ha már JÓFEJ vagy, mert a JÓFEJ mind a 7 ismérve illik rád. Várunk akkor is, ha még hezitálsz, hogy a közösségből meríthess erőt, és valódi JÓFEJjé válhass. Várjuk ismerőseidet, barátaidat is. Segíts kibővíteni a JÓFEJek táborát! Küldj el minél több meghívót, és gyűjtsd a JÓFEJ bónusz pontokat! 

 

 EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK

 
Magyar Sörgyártók Szövetsége
 
Magyar Autóklub
 
Vezetéstechnikai Centrum
 
DJ Szövetség
 
Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.
 
Országos Balesetmegelőzési Bizottság
 
Magyar Motorsport Szövetség
 
MKB Biztosító
 
Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete
 
GÉMOSZ
 
Nemzeti Közlekedési Hatóság
 
KHEM
 


JÓFEJ - Józan Felelős Járművezető © 2010-2011 Minden jog fenntartva.
Forrás: http://jofej.info.hu/hu/a-programrol/a-programrol